A Lélekharangnál emlékeztek meg november 4-én 18 órakor az 1956-os forradalom leveréséről. Ezúttal is alig 20 fő gyűlt össze ebből az alkalomból.
Az emlékbeszédet Varga Zoltán tartotta. „»Muszkát nem számlálom, mert álomhoz hasonló discursus volna inkább, hogysem valósághoz; noha tudom, hogy némely nagy emberek, nem tudom micsodás reménységeket csináltak magoknak, de azt mint fön irám, sem reménlhetjük, sem nem kivánhatjuk. Az ő országok messze, az ő népek goromba, az ő hadakozások semmirekellő, vitézségek nevetséges, politikájok ostoba, birodalmok tyrannis; kinek kelljen hát az ő segítségek!« – Zrínyi Miklós vélekedett így az oroszokról (a muszkáról), a zsarnokságról (a tyrannisról).
Kinek kelljen hát a muszka tyrannis, az orosz zsarnokság segítsége? – kérdezte Zrínyi Miklós 1661-ben.
És Ferenc Józsefnek kellett 1849-ben a muszka tyrannis, az orosz zsarnokság segítsége, hogy eltiporják a magyar forradalmat és szabadságharcot.
És Rákosi Mátyásnak kellett 1947–48-ban a muszka tyrannis, az orosz zsarnokság segítsége, hogy pengeéles késsel leszalámizza a demokratikus magyar köztársaságot.
És Kádár Jánosnak is kellett 1956 novemberében a muszka tyrannis, az orosz zsarnokság segítsége, hogy újra akasztófákkal kerítse körbe a magyar forradalmat.
Hányszor kell még e keserű tapasztalat? Hány levert demokrácia, mekkora véráldozat árán tanuljuk meg a muszka tyrannis, az orosz zsarnokság segítségének az árát?
Hány 26 éves Petőfinek kell nyomtalanul eltűnnie még Segesváraknál, és hány 18 éves Mansfeld Pétert engedünk még kivégezni? Hány aradi vértanú és hány magyar mártír miniszterelnök kell még a tisztánlátáshoz? Hány Esterházy Jánosnak kell még csendben kimúlnia börtönében? Hány Varga Bélát engedünk még elhurcolni? Hány Nagy Imrét fognak még felakaszatni? Hány Maléter Pált és Gimes Miklóst? Van-e még bármennyi bennünk 1848/49 és 1956 forradalmárainak és mártírjainak szabadságszeretéből?
* * *
Maglód persze kis település a népek viharában, a forradalmak útvesztőiben. Még csak nem is gyalogolt erre a forradalmár Petőfi, nem is lovagolt erre Kossuth – bár itt éltek egy ideig Petőfi és Kossuth szülei és táborozott itt Ferenc József is. Leginkább „kisemberek” élnek azért Maglódon. A maglódi Bata Ferenc 1956 novemberében viszont már nem élt: a kiskatonát a Köztársaság téri pártszékház védelme közben ölték meg. A maglódi Méhes Pál, azaz Bundás, ahogy a forradalmárok hívták a Corvin közben a sofőrjüket, 1-jén még ott guggolt fegyvertársai gyűrűjében, hogy aztán eltűnjön a külföld ködében előlünk. Sokan és sokféleképp élték meg tehát a forradalmat, a leverését. Most csak még azt a nyelvészprofesszor dr. Papp Lászlót említem, aki feleségével a szintén egyetemi tanár, nyelvész Hidvégi Andreával Maglódon, albérletben élte át a forradalmat, miután a férfit egy állítólagos gúnyversért 4 év kényszermunka után 1954-ben végül kiengedték, de nem lakhattak a fővárosban. A férfi a gúnyvers és a koncepciós per árnyékából nem mert többé kilépni, és (veje Boldogok a félezűek c. kisregényének tanúsága szerint) felesége is csak mint »katasztrófatúrista« szívta be Pesten a forradalom szabad levegőjét.
Nem tudom és nem is akarom megmondani, mit tehet a magunkfajta kisember a forradalmak pergőtüzében, és nem ítélhetem el a saját bőrükön szerzett tapasztalatok nyomán meghunyászkodók vagy csak csendben túlélők életstratégiáját. Azt azonban valahol mélyen mégis sejtem, hogy a hallgatag többségtől és a bőrét, egzisztenciáját, akár a családját még oly joggal féltő sokaságtól eltérően azokból lesznek, azokból válnak a nagy emberek, akik szembe mernek szállni a túlerővel, akik ki mernek állni a tyrannis, a zsarnokság embertelenségével szemben.
Zrínyi Miklós 1661-ben ki merte mondani: kinek kelljen hát a muszka tyrannis, az orosz zsarnok segítsége?
Petőfi és Kossuth forradalmárai szembe mertek szállni a muszka tyrannis, az orosz zsarnok »segítségével«.
Bibó István és Nagy Imre, Maléter Pál és a pesti, sőt a maglódi srácok szembe mertek szállni a tankokkal, a muszka tyrannis, az orosz zsarnok »segítségével«.
Emlékezzünk rájuk, az ő bukásukra! Az ő bukásuk méltósága és emlékezete legyen a mi győzelmünk gránittalapzata – végre a muszka tyrannis, az orosz zsarnokság »segítsége« nélkül!”
A megemlékezés Németh Mihály evangélikus és Bálint Klára református lelkipásztor által tartott ökumenikus áhítattal folytatódott. Végül megkondították a Lélekharangot, és mécsesgyújtással hajtottak fejet 1956 mártírjai előtt, a forradalom vérbe fojtásának 68. évfordulóján.
