Csépe Milla megnyitóbeszéde a Vermesy Péter Alapfokú Művészeti Iskola és a Vermesy Művészeti Alapítvány által a magyar művészetoktatás napja alkalmából rendezett kiállításon a MagHázban, április 9-én. A tárlat április 25-éig a művelődési ház nyitva tartási idejében tekinthető meg.
Isakov Fanni, a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakos hallgatója, akiről büszkén mondhatjuk, hogy alma matere a Vermesy Péter Alapfokú Művészeti Iskola. Márpedig egy képzőművészeti ágat tanító pedagógus számára nincs is nagyobb elégtétel annál, mint ha egy olyan ifjú alkotó kiállítását nyithatja meg, akit hozzásegíthetett az első lépések megtételéhez hivatása pályáján. Bár a kiállításnak nem adtunk címet, de Fanni utólagos engedelmével én a „Szárnyaim bontogatása” elnevezéssel foglalnám össze ezt a kamaratárlatot.
Nem akarom azzal a közhellyel kezdeni e megnyitót, miszerint Fanni „már az általános iskolai festészeti órákon kitűnt tehetségével”… Hiszen aki művészeti iskolánk grafika-festészet tagozatára jár, az átlaghoz képest az alkotás valamely területén eleve felülmúlja társait. Ha mással nem is, pozitív attitűdjével. – Mégis mi az, amiben Fanni már itteni tanulmányai alatt kiemelkedett?
Elsőként ki kell emelnem azt az alázatot, hozzáállást, ahogy egy-egy feladatot megközelített. A problémamegoldásokban nem a problémát, nem az akadályt látta (például egy csendélet vagy kreatív feladat során), hanem rögtön a megoldási lehetőségeket kereste. Vagyis az alkotás öröme vezérelte. Már ekkor kiemelkedett laza ecsetkezelésével is, finom színérzékével, bátor színkombinációival. Nagyon jól szemlélteti mindezt az a 7. osztályos korában készült csendélet, amelyet a festőállványon láthatnak.
Fannit a nyolcadikos pályaválasztásnál felvették a Kisképzőbe, vagyis az ország legelismertebb képzőművészeti szakközépiskolájának festő tagozatára. Az itt kiállított munkák két kivétellel ez alatt a 4 év alatt születtek. Szárnyai „bontogatása” tehát szinte szárnycsapásról szárnycsapásra követhetők.
A paravánon láthatjuk a kötelezőszerű, egy festőnövendéktől elvárt, elengedhetetlen tanulmányrajzokat, tanulmányfestéseit, portré- és alakrajzokat, csendéletet, enteriőr festményeket. Bár ezek a munkák az elvárásnak megfelelő realisztikus ábrázolások, mégis már felfedezhetjük Fanni egyedi, mondhatni, jellegzetes színvilágát, a kissé tompa, telítetlen színeket.
A tanulmánymunkák azonban öncélúak maradnának, ha az általuk megszerzett tudásra nem tudnánk építkezni, például egy kreatív feladatban. Az itt látható kép inspirációja egy választott idézet volt: „Kis kényelmes hazugságokon nyugtatom fejem.” A sok idézet közül – amelyet a diákok kaptak tanáruktól – Fanni ezt a mondatot választotta, s hozzá alkotta a képet. Itt már elmarad az iskolásan kötelező, sablonos beállítás: egyedi kompozícióval, egyedi ecsetkezeléssel, egyedi színhangulatban dolgozott.
Régen, a reneszánsz, barokk korszakban a festőtanodákban úgy tanították a növendékeket, hogy igazi mesterek képeit kellett a legnagyobb pontossággal lemásolniuk. Így tanultak ecsetkezelést, színkeverést, technikát, stílust. Fanniék is kaptak azonban ilyen feladatot: így született a kis portré, Michael Sweerts: Egy fiatal szolgálólány című alkotásának „másolata”. Ez a kép fél éven keresztül készült…
Ez azért is jelentett óriási kihívást Fanninak, mivel saját képein egyre jobban háttérbe szorul a realisztikus ábrázolás, s jelenik meg az absztrakt, intuitív festés. Ha megnézzük a három tájképet, már ott is felfedezhetjük, hogy a korábban készült kis kép még kifejezetten realista, a jobboldali nagy képen már inkább csak színfoltokban jelennek meg a tájelemek.
El is érkeztünk Fanni mostani énjéhez, festői világához: a valóságtól független, tárgyi világtól mentes, színekkel való játékhoz. A mozaikkép a Kisképzőn készült vizsgamunka, a nagy pedig már az egyetemen készített alkotás. Vannak absztrakt képek, ahol a formák dominálnak, Fanni képeinek kifejező erejét azonban a színek adják. Ezek a színek nem rikítóak, nem harsányak, mégis rendkívül intenzívek, szuggesztívek. Vibrálás van a képeken, s mégis harmóniát látunk. És a hangsúly a harmónián van. Gyakran tesznek a diákok (és a felnőttek is) megjegyzéseket absztrakt képet látva: „mi ebben a nehéz?”, „ilyet én is tudok!” Természetesen színeket rakni egymás mellé mindenki tud. De hogy a színek milyen módon kapcsolódjanak egymáshoz, milyen arányban, milyen kompozícióban, s egyáltalán, milyen színeket válasszunk a létező sok milliárd árnyalat közül, vagyis hogyan teremtsük meg a kép harmóniáját – ehhez bizony, már művészi építkezés és intuíció kell.
Ezeken az absztrakt képeken ismét kiemelem a színek variációit, meghökkentő együttállásait, szokatlan megjelenési formáit. Az intuitív műveknél az alkotói folyamat is különbözik egy „klasszikus”, realista képtől. A festő nem tervezi meg előre a kép minden pontját. A színekben, az ecsetkezelésben vagy akár a textúrában is az elkészült részlet inspirációjából születik a mű további részlete. Szép példája ennek a mozaikkép. Első eleme itt középen ez a részlet volt, ami önálló alkotásként is megállná a helyét. Ezt építette Fanni tovább, s megszületett ez a különleges, harmonikus kompozíció.
Amikor megkérdeztem, hogy melyik a kedvenc képe, Fanni azt válaszolta, hogy általában mindig az utolsó kép, mivel kihívásnak érez minden új feladatot. Az újabb, általában nehezebb feladat megoldását sikerélményként éli meg. Jelen esetben ez a kép itt, az egyetemen készült monumentális alkotás. Ez tényleg nagy megmérettetés volt, hiszen egy adott feladatot kellett saját stílusában megoldani. A feladat pedig: egy kis gyűrött zacskó megjelenítése. Így, hogy már ismerjük a kiindulópontot, nem is nehéz meglátni a kis zacskót…
Mivel a közönség soraiban sok a tanuló, s talán vannak olyanok is, akik valamilyen művészi pályára készülnek, remélem, hogy Isakov Fanni munkái kellő inspirációt adnak a kitartó, szorgalmas munkához.
Végezetül: azt kívánom, hogy Fanni ebben a színes útkeresésben találja meg az úti célját! A legfontosabb azonban mégis az, hogy az alkotás örömét őrizze meg mindvégig.
Fotók: maglodhangja.hu (T.B., V.Z.)
