Indul az új rovat, indul a Staféta! Időről, időre egy-egy helyi lakos mesél magáról, majd ő adja tovább a stafétát egy másik ismerős vagy ismeretlen közösségi tagunknak. Egy város, sok hang, egy staféta. Csatlakozzanak, ismerjük meg közösségünk arcait! Figyeljük, hogyan formálódik a helyi történet!
Magos Gergely történelem és szociológia szakon végzett. Doktori fokozatát 2021-ben szerezte meg az ELTE Társadalom- és Gazdaságtörténeti Doktori Programjában. Közel egy évtizedig a Magyar Nemzeti Levéltárban dolgozott, jelenleg az ELTE TáTK Összehasonlító Történeti Szociológia Tanszék egyetemi adjunktusa.
Feleségével hat évvel ezelőtt, 2019-ben költöztek Maglódra, két gyermekük már itt született.
Maglódon járva megtetszett nekik az Ófalu hangulata, az a fajta autentikusság, amely még jellemzi a patakpartot. A Dózsa György utcában találták meg álmaik otthonát, egy régi parasztházat.
Egyik nap itt látogattam meg riportalanyomat, s miközben megcsodáltam közelebbről is azt az „öreg” parasztházat, mely jellegében még őrzi a régi maglódi emberekre jellemző életformát, beszélgettünk a választott otthonról, a hivatásáról, a 2024-ben megjelent könyvéről, Maglódról…
Sok fiatal inkább modern sorházba költözik, ti miért nem új építésű házat választottatok? – kezdem a beszélgetést.
– Bevallom, hogy az én ötletem volt a parasztház – meséli Gergő. – Talán a családom paraszti gyökereiből származik ez a fura vonzalmam. Ugyan a régi paraszti életformát már nem tudjuk visszahozni, mert nem vagyunk képesek az önfenntartó életmódra és lemondani kényelmünkről, de nagyon becsülöm azt a praktikumot és esztétikumot, amely jellemezte a régi embereket.
Például itt van ez a mi hosszú tornácunk. Sokszor elmondom, hogy nem szabad beépíteni, mert klimatizáló funkciója van. Télen, mikor alacsonyan megy a nap, betűz az ablakon, fűtve a házat, nyáron viszont magasan a horizont felett megy, így a tornác leárnyékol. Ez is jól mutatja a generációk alatt kiérlelt paraszti tudást.
Véleményem szerint a paraszti építészetet ökológiai szempontból is jó lenne feléleszteni. Hiszen régen csak helyi, természetes építőanyagokat használtak fel: agyagot, követ, fát vagy nádat. A régi házak felújításának kulcsa, hogy meg kell ismerni a régi technológiákat, és azokat kell alkalmazni. Mi is igyekeztünk így tenni. Egyszerre újítottuk fel a házat, az istállót, az udvart, mindent a párommal és a szüleimmel csináltunk. Nem volt könnyű. Megtartottunk mindent az eredeti formájában, csak ott javítottunk, ahol kellett.
Lépjünk ki Maglódról, menjünk át a hivatás világába! 2024-ben jelent meg a Kronosz Könyvkiadónál az Árjásítás, államosítás, szovjetizálás c. könyved. Miről szól?
– Magyarország gyógyszerészetének történetéről. A 18. században egy egyetemi diszciplína köré alakult ki a modern hivatásrend, amely monopolizálta a gyógyszerkészítést és forgalmazást. Így jött létre az a modern hivatás, amelyet ma is ismerünk. Innen indultam a könyvemben, és eljutottam a 20. század közepéig, amikor a modern, magántulajdonra épülő gyógyszerészeti rendszert – ahogy a polgári társadalom alapjait is – felszámolták. Ez a folyamat az 1930-as években a zsidótörvényekkel, majd a zsidó gyógyszertárak kisajátításával indult. Ezt követte a visszacsatolt területeken lefolytatott „nemzetvédelmi tisztogatások”, melyek az ottani kisebbségek és zsidók ellen irányutak. 1945 után kezdetét vette a számonkérés időszaka, mely sok esetben az új kommunista hatalom kiépítését is szolgálta. Végül 1950-ben államosítottak minden gyógyszertárat, majd kezdetét vette a patikák szovjetizálása, vagyis szovjet minta szerinti átalakítása. Ezzel a magántulajdonon alapuló gyógyszertári rendszer megszűnt, melyet majd csak az 1990-es években a privatizáció során próbáltak feléleszteni.
„A könyv a tulajdonviszonyok erőszakos átalakításának bemutatásán túl arra a kérdésre is igyekszik választ adni, hogy hosszabb történeti időtávot vizsgálva hogyan alakult Magyarországon az állam és a gyógyszerész hivatás viszonya, a politikai és társadalmi változások miként hatottak a szakmára, vagy éppen a gyógyszerészek miként igyekeztek maguk is alakítani, formálni az eseményeket.” (Magos Gergely: Árjásítás, államosítás, szovjetizálás)
Tetten érhetők ezeknek a történéseknek a hatásai napjainkban?
– A hivatások, így a gyógyszertárak körül kibontakozó viták nagyon is aktuálissá teszik ezeket a kutatásokat, segítenek megérteni a napjainkban zajló folyamatokat. Gondoljunk csak a 2000-es években elfogadott, nagy vihart kiváltó patikaliberalizációra és a kamarai kötelező tagságnak az eltörlésére, vagy a napjainkra jellemző konfliktusra az állam és olyan hivatások között, mint az orvosok vagy bírák. A hivatások állandó harcot vívnak autonómiájuk kiterjesztése és megvédése érdekében egy történelmileg erősen centralizált állammal szemben.
Kutatásaid során milyen emberi sorsok tárultak eléd?
– Nagyon sok megrendítő történettel találkoztam. Ezek közül talán a legizgalmasabb és legismertebb Örkény István író családi patikájának esete. Az író édesapja, Örkény Hugó volt a ma is működő Blaha Lujza téri Csillag patikának a tulajdonosa, melyet fiára, Örkény Istvánra íratott, így óvva meg a családi vagyont. Örkény Hugónak olyannyira szívügye volt a patika, hogy a gyermekét saját akarata ellenére gyógyszerésznek taníttatta, aki azonban egyáltalán nem szeretett volna patikus lenni. Meglepődve találtam rá Örkény István egyik levelére 1949-ből, melyben felajánlotta a gyógyszertárukat Sztálin 70. születésnapjára. Az ügy előzményeiből azonban nyilvánvalóvá vált, hogy Örkény felajánlása nem önkéntes volt, kényszer hatása alatt cselekedett. Örkényt és az édesapját ugyanis korábban feljelentették a pártnál, majd adórevizorokat küldtek a patikába, ahol nyilván rengeteg „szabálytalanságot” találtak. Ilyen körülmények között született Örkény felajánlása, amelyet a minisztérium el is fogadott, persze minden adósságot visszahárítva az előző tulajdonosra. Nemcsak a patikájukat vették el, de Hugó saját találmányait is államosították, hiába jelezte Örkény, hogy ezzel a halálos ítéletet mondják ki apja felett. Sajnos igaza lett, Hugó még abban az évben agyvérzésben meghalt. Nagyon megrendítő volt olvasni Örkény „Nincs bocsánat” című novelláját, amelyben édesapja elvesztéséről írt.
Mit gondolsz, a történésznek mekkora a felelőssége egy kutatás során, hiszen ugyan tényeket tár fel, viszont a saját „szemüvegén” keresztül mutatja meg azokat?
– A történész az egykorú forrásokból indul ki, és abból bontja ki a történetet. Ezek az egykorú beszámolók azonban ugyanolyan „elfogultak”, mint a mai történéti művek, hiszen azokat is emberek hozták létre. A történész feladata ezeknek az egykorú, különböző szemszögű interpretációknak az újraértelmezése és mai jelentéssel való megtöltése, természetesen a forrás tiszteletben tartása mellett. A történelem tehát nem lehet öncélú, mindig önmagunkról szól, céljuk, hogy megértsük azokat a dinamikákat, amelyek alakítják a világunkat. Ez egy eszköz, hogy reflektáljunk a bennünket körülvevő világra, vagyis saját magunkat értelmezzük egy történelmi kontextusban. Arra szolgál, hogy megértsük, kik vagyunk, és honnan jöttünk.
Az Árjásítás, államosítás, szovjetizálás c. könyvedben múltunk 3oo évét kutattad és mutattad be. Mi az, ami napjainkban foglalkoztat? Mi a következő könyved témája?
– Rengeteg kérdés foglalkoztat, melyeket szeretnék történetileg is megérteni. Különösen érdekelnek az értelmiségi hivatások körül kibontakozó viták, és hogy miként alakul át a világunk. Érezhetően csökken az értelmiségi hivatások befolyása, a tudomány ázsiója hanyatlik. Érdekel az is, hogyan formálódik viszonyunk saját testünkhöz és lelkünkhöz. Ellentmondásos folyamat ez, mert miközben az orvosok befolyása csökken, egyre inkább medikalizálódik a társadalom, vagyis egyre több minden válik egészségügyi kérdéssé. A legújabb könyvem témája, melyen manapság dolgozom, a férfi mentális betegségek története.
Térjünk vissza Maglódra! Ebben a gyönyörű parasztházban élve, véleményed szerint a maglódiak mennyire becsülik meg településük múltját?
– Én azt látom, hogy egyre jobban. Nyilván vannak rossz gyakorlatok, amelyek részben az emberek nemtörődömségéből fakadnak. Nekem szívügyem többek között a régi evangélikus iskola megőrzése és a patak rendbehozatala, revitalizációja, újraélesztése.
Hiszem, hogy feladatunk annak a természeti, épített, szellemi és kulturális örökségnek a megőrzése, amely körülvesz bennünket. Bízom benne, hogy ennek az örökségnek az ápolása a lokális identitás és kötődés megerősödéshez is hozzájárul. Az ilyen közösség ereje a személyes kapcsolatok sokszínűségben rejlik, ezt is meg kell becsülni.
Magos Gergely a Staféta rovat következő riportalanyának Bozzai Dániel képzőművészt javasolja.
Staféta – városunk hangjai! Beszélgetés, amely összeköt!
Poór Mara
