Staféta rovatunkban időről időre egy-egy helyi lakos mesél magáról, majd ő adja tovább a stafétát egy másik ismerős vagy ismeretlen közösségi tagunknak. Egy város, sok hang, egy staféta. Csatlakozzanak, ismerjük meg közösségünk arcait! Figyeljük, hogyan formálódik a helyi történet!
Bozzai Dániel a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett tervezőgrafika szakon, korábban pedig a Zsigmond Király Főiskolán tanult filmteoretikát. Művészi munkásságának fókuszában a hatalom és az élelmiszerek kapcsolata, valamint a tudásmegosztás áll. Nemcsak alkotóként, hanem aktív közösségi szereplőként is ismert, tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületnek és a környezeti igazságosságért dolgozó PADON Alapítványnak is.
A fiatal képzőművész néhány évvel ezelőtt költözött Maglódra, az Aradi utcába. Gyermekpszichiáter feleségével és két kislányukkal itt, a szépen felújított parasztházukban élnek, amelyhez tartozó nagy kert végét a patak határolja.
Látogatásom során először a kertjére voltam kíváncsi, hiszen azt hallottam, hogy az egy különleges hely.
A kapun belépve, első pillantásra nem a jellemzően egy-egy lakóház körüli szokásos kiskertet vagy mesterségesen gyepesített gazdálkodó részt láttam, hanem egy ősvadonnak tűnő, burjánzó vegetáció tárult elém.
Fák, bokrok, növények, gyógynövények, dombocskák, halmok, elszórtan kis buckák, melyekből növények hajtanak ki. Kiderült, hogy ezek vakondtúrások. Dani látva kérdő tekintetem, magyarázni kezdett:
– Gyulai Iván ökológus azt mondja, hogy minden vakondtúrás egy kis kert. Nincs is szükség arra, hogy felássuk, hiszen ezt a talajlakók megteszik. Én pedig minden „kertecskébe” eldugdosok valami ehetőt, ide éppen borsót ültettem. Aztán, ha én előbb megtalálom, mint valamelyik kertlakó állat, akkor én eszem meg, ha meg nem, akkor egészségére… Azt szeretném, hogy minden élőlénynek jusson. De, miután mindenhová elrakok valamit, ezért mindig találok is valamit – meséli mosolyogva.
Miért így alakította ki a kertet, miért ilyen a kertje?
– A természettel való gazdálkodást, kertészkedést szeretném megvalósítani, mert egészséges zöldséget, gyümölcsöt szeretnék adni a családomnak. Most nagyobb része még fáskert, de regeneratív (újraképződő) erdőkert kialakítása a célom, ahol minden növény, állat és mikroorganizmus együtt él és fejlődik. Nem az én találmányom, hanem dr. Gyulai Iván ökológus tanításait igyekszem megvalósítani, adaptálni. Ez a permakultúra, a természettel való kertészkedés ideája, melynek lényege a természetes rendszerek utánzása. Célja, hogy a gazdálkodást olyan módon építsük fel, hogy az másolja a természet önmagát fenntartó, komplex rendszereit. De a permakultúra nemcsak egy tervezési tudomány, amely az emberi szükségleteket és a természetes folyamatokat veszi figyelembe, hanem életfilozófia is, amely az élővilág minden elemének tiszteletét és az együttműködést helyezi előtérbe.
Diplomás filmteoretikusként, képzőművészként miért kezdett foglalkozni a kerttel?
– Talán úgy fogalmazhatok, hogy a magam, a természet, az élet körforgását, változását és megfigyelését segíti a kert. Azon dolgozom, hogy a kertünket olyan ökoszisztémává alakítsam, amely a komplexitásából adódóan a lehető legkevesebb nem megújuló energia felhasználásával is jól működjön.
Mi az, amire a legbüszkébb a kertjében?
– A veteményesünk, amely egy komposzthagyó mélymulcsos terület. Nem ásom, nem forgatom, építem a talajt. Minden évben kiterítek 60 cm szalmás trágyát, ez a komposztálódó anyag tavaszra elkorhad és marad utána kb. 2cm komposzt, amely szépen beépül. Az a felület lesz majd alkalmas a vetésre. Egy permakultúrás kertben mindennek több funkciója van.
Továbbmegyünk, s egy kis dombos terület mellett megállva, tűnődöm, hogy ez vajon mi lehet?
– Ez egy hügelágyás – mutatja Dani, bakhátas dombágyás. – Úgy készült, hogy a talajra fektettem pár nagyobb farönköt, amelyre egyre kisebb ágak kerültek. A tetejére szerves anyagot hordtam, majd dombocskákat alakítottam ki belőle. A hügel ágyásnak az a pozitívuma, hogy van északi, déli oldala és mindegyik oldalon kicsit más a klíma. Ennek megfelelően kell ültetni bele a növényeket.
Fekete nadálytő és hügelágyás Bozzai Dánielék kertjében
Próbálta már elterjeszteni ezt a látásmódot Maglódon?
– Vannak, akik nagyon nyitottak erre a szemléletre. Nemrég hoztunk létre egy „Mindenünk a kert!” csoportot, amely a könyvtárban működik. Minden hónapban összejövünk, szakemberek és természetkedvelők egyaránt, akik a szelíd kertészkedést valljuk. Az a célunk, hogy eljusson másokhoz is az a szemléletmód, hogy az ember nem elsődleges központja a természetnek, hanem inkább része a nagy egésznek.
Az jut eszembe, és ki is mondom hangosan, hogy a kert szimbóluma lehet a földi Paradicsomnak. Dani válasza, hogy a kert mi magunk vagyunk, a kert a belső világunk kivetülése.
Közben odaérünk a baromfiudvarhoz. Tyúkok, kakasok, kacsák, gyöngytyúkok kárálnak, kukorékolnak, hápognak, rikácsolnak.
Míg ismerkedem a szárnyasokkal, megtudom, hogy nem is a húsuk miatt, hanem a tojásért és azért is tartanak tyúkokat, kacsákat, mert velük „komposztáltatnak”. Nagy mennyiségű zöld javakat hordanak a baromfiudvarba, kiszórják nekik, a tyúkok szétkaparják, aztán ehhez a masszához hozzáadnak magas széntartalmú anyagot, pl. szalmát. Egy év alatt abszolút használható komposzttá válik az anyag, amely gazdagítja a talajt. Ahogy a paraszti kultúrában semmi nem ment veszendőbe, úgy itt is mindennek szerepe és haszna van.
Régebben városi perspektívából nézte az állatokat, de itt nem lehet úgy tekinteni rájuk, mint kis kedvencekre, mert haszonállatok. Tiszteletben tartja az életüket, jól tartja őket, de már nem ad nevet nekik, mint régebben.
Jelenleg hol dolgozik?
– Budapesten a Kult2-nek és azon belül a Vízivárosi Galériának vagyok a grafikusa.
Milyen tervei vannak?
– Most nagyon sok energiát fektetek ebbe a kertbe, vonz a nagyvárosi létből való kivonulás. De, természetesen, ha lehetőség adódik, szívesen kiállítok és dolgozom más projekteken is. Nagyon érdekel az ételekkel való foglalkozás, illetve ennek az experimentális oldala. Különböző ételekkel kísérletezek, pl. kandírozott cseresznyevirágot, gyógynövényteákat készítek. Közel áll hozzám a fermentálás is, amely egy nagyon ősi konyhai metódus. És persze kenyeret sütök. Budapesten, a Nyugati téren, ahol laktunk, nagyon rossz minőségű kenyeret lehetett kapni, ezért magam kezdtem saját érlelésű kovásszal kenyeret készíteni.
Bozzai Dániel kandírozott cseresznyevirága és saját érlelésű kovásszal sütött kenyere
Miként lehetne ebbe belevonni Maglódot?
– Szeretnék kenyérkészítő workshopot szervezni, akár a MagHázban, akár egyszer majd itthon, a nyári konyhában, ahol nemcsak a kenyérkészítés metódusáról lenne szó, hanem a kenyér történetéről, eszmeiségéről is. Nagyon sok aspektusa van, filozófiai, vallási, néprajzi hagyományokkal bír.
Bozzai Dániel, a széles látókörű, sokoldalú művészember számára a kert nem csupán ételt termelő hely, hanem önismereti és filozófiai tér is, tükrözi belső világát, fejlődését, ciklusait. A természet megfigyelése és tisztelete áthatja mindennapjait.
Ahogy maga fogalmaz: a kert a körforgás szimbóluma, akárcsak a kovászból készült kenyér, amelynek készítését 12 éve kezdte el. E szellemiségben kapcsolódik össze nála a művészet, az ökológia, az étkezéskultúra és az emberi lét ciklikus természete.
Bozzai Dániel a Staféta rovat következő riportalanyának Hegedűs József környezetmérnököt javasolja.
Staféta – városunk hangjai! Beszélgetés, amely összeköt!
Poór Mara
