A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979-ben indította el az Év madara programot, hogy bemutassa védendő fajainkat. Nem gondolunk bele, pedig az ember nem ember madárdal, az élet nem élet madarak nélkül. Az idei három jelölt: a kis poszáta, az énekes rigó, a kerti geze.
A NAGYMESTER: A KIS POSZÁTA
Ezt hallgassa meg, ha lelke sziklás partjait mardossa a bú, a bánat: https://www.youtube.com/watch?v=mU8qyAXqhZI&t=3s
A patakparton, de bármely bokros-ligetes maglódi területen is fel-felcsendül a le sem írható, semmivel össze nem hasonlítható szólókoncert. A nagymester, a hüvelyknyi kis poszáta éneke egyike annak az ezernyi csodának, amelyeket a madaraktól kaphatunk: „hangja általában puha és dallamos. Az éneküket könnyű felismerni, mivel általában hosszabb szakaszokban énekelnek (…). A hangjuk tiszta és fülbemászó, és sokan szeretik hallgatni a hajnalokon vagy a nappalokon. Az éneklésüket a párzási időszakban hallhatjuk leginkább, amikor a hímek és a tojók egyaránt énekkel kommunikálnak egymással. Az ének fontos szerepet játszik a párzási rituálékban és a területmegjelölésben is. A hímek megpróbálják lenyűgözni a tojókat az éneklésükkel és a szép színeikkel.”
A verébnagyságú, ám annál karcsúbb madár szürkés-kékes árnyalatú tollazatától élesen elüt fehér torokfoltja. Rovarevő: kedveli a lepkehernyókat, levéltetveket, pókokat. A földre ritkán száll le zsákmányért. A Maglódon is gyakori fészkelő, tavasztól őszig találkozhatunk vele. Vonulása meglehetősen halk, szinte bokorról bokorra vonul. A telet Afrikában tölti.
Idén a bokrosok madarai közül választották ki a „jelölteket”. Bár cserjék sok helyen nőnek az erdőszegélyektől kezdve a bokorerdőkön keresztül az árokpartokat, mezőgazdasági területeket szegélyező bokrosokig, fontos, hogy ne „rendezetlen bozótként”, hanem értékes élőhelyként tekintsünk rájuk! A bokrosok menedéket nyújtanak rengeteg élőlény számára. Sok madár talál itt fészkelő- és táplálkozóhelyet, a vonulás során pedig még több használja megállóhelyként, „zöld folyosóként”.
RITKÁN RIKKANT A RIGÓ?
Szerencsére nem! A maglódi bokrosokban, a patakparton is újra és újra felcsendül a természet egyik legszebb hangja, az énekes rigóé: https://www.youtube.com/watch?v=8pWg81zUk04&t=1s
Gyakran énekel hajnalban és szürkületkor. A dallamos, változatos, tiszta és hangos ének a fuvolázáshoz, a csilingeléshez és a csicsergéshez is hasonlít. Strófáit 2-3 alkalommal is megismétli. Az évszaktól függően változik a hangja: a hím tavasszal a legaktívabb, ekkor énekel a legszebben. Nyári éneke kevésbé változatos, ősszel pedig elhallgat. A territórium jelölésére és a tojók vonzására is alkalmas az ének. Egymás közt csiripeléssel kommunikálnak, különösen, ha táplálékot találnak, viszont riadót fújnak, amikor ragadozót látnak. A fiókák hívogató hangja jelzi a szülőknek, hogy éhesek. (Hangjukat az alsó gégefő – szirinx – hozza létre, amely a légcsőben, a tüdő elágazásánál található. Amikor a levegő áthalad rajta, rezgésbe hozza a hangszalagokat.)
Életmódjuk hasonlít a fekete rigókéhoz. Étlapjukon elsősorban giliszták és csigák találhatók, de hernyókat, lószúnyogokat és egyéb rovarokat is kedvvel fogyasztanak, ősszel pedig gyümölcsöket, bogyókat. Rövidtávú vonuló: hazai állománya a telet a mediterráneumban, főként Olaszországban tölti (néhány áttelelő példánya lakott területek közelében, más rigófajok társaságában figyelhető meg).
Parkokban, kertekben egyaránt költhet, bár elsősorban a sűrű aljnövényzetű elegyes erdőket kedveli, a domb- és hegyvidékeken a leggyakoribb. A fiókák nagyarányú pusztulása miatt sok a pótköltés, normál esetben évente kétszer költ. Leginkább fenyőfákon vagy sűrű bokrokon fészkel. Fűszálakból és vékony gallyakból álló, nyállal kevert pudvás fazúzalékkal kitapasztott fészkébe 3-6 élénk színűn kékeszöld, mintázat nélküli tojást rak.
Az emberi tevékenység miatt már a 17. századig több száz, azóta pedig még mintegy 120 madárfaj halt ki, és további 1200 faj veszélyeztetetté vált. Meg kell védenünk a rigókat és élőhelyeiket, hogy gyönyörű hangjuk, kedves látványuk továbbra is örömet okozzon a világnak, benne Maglódnak.
A KERTI GEZÉKNÉL NINCS EGYENJOGÚSÁG!
A kerti geze maradt az „Év madara” cikk sereghajtójául. Azon egyszerű oknál fogva, mert még nem láttam Maglódon. Ennek azonban nem feltétlenül az az oka, hogy nem is fészkel nálunk. Sőt, az előfordulási térkép szerint nagyon is valószínű: itt van. De hiába gyakori a folyó- és patakpartokon, sőt a kertekben, parkokban is, ha a sűrű vegetáció a kedvenc nappalija mind a cserje-, mind pedig a lombkoronaszinten. Meg aztán a ligeterdők területének csökkenése és az invazív növényfajok térhódítása is alaposan megbolygatta a hazai költőállományát. És a geze bizony évente csak egy fészekaljat nevel. Mármint a tojó, mert náluk nincs emancipáció: nemcsak a fészek helyét ő választja ki, hanem többnyire egyedül is építi meg, és 5 tojását is maga melegíti, a hím elvétve segít be a kotlásba.
A kerti geze 13-15 cm, illetve 10-20 gramm közötti madár. Ennek megfelelően elegánsan karcsú is. Domináns hűvös, olajzöld árnyalatú tollazata segíti abban, hogy elkerülje vizsla tekintetünket környezetében. Hátán a színek kissé sötétebbek, de felülről persze még ritkábban láthatjuk, mint alulról, ahol pedig (hasán és a torkánál) világosabb mellényt visel. Sárgásbarna szeme élénk kontrasztot alkot a tollazattal. Élettartama 4 év. A teleket Afrikában tölti.
A lombkoronában talált hernyókkal, lepkékkel, pókokkal és kétszárnyúakkal táplálkozik, de gyümölcsöket is fogyaszt. Közben pedig ezt a vérpezsdítő csivitelést nyomja (a fiatal madarak többféle hívóhangot is hallatnak, míg az idősebbekre a díszesebb ének a jellemző: a különféle hangok és dallamok gazdag skáláját adják elő): https://www.youtube.com/watch?v=wD4Zu_X3CIY&t=5s
Varga Zoltán
Köszönet a fotókért Hegedűs Sándornak!
A címkép forrása: Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
