Ma, amikor együtt vagyunk itt, Maglód szívében, hogy megemlékezzünk államalapító királyunkról, Szent Istvánról, és megáldjuk az új kenyeret, nem csupán egy történelmi eseményt idézünk fel, hanem közösen ünnepeljük mindazt, amit a magyar nemzet az évszázadok során felépített, megőrzött és továbbadott.
Szent István napja nem csupán a múltba tekintés ünnepe, hanem a jövőbe vetett hit kifejezése is. István király öröksége nem pusztán a koronában, a törvényekben vagy az államszervezetben rejlik, hanem abban a szilárd erkölcsi alapban, amelyre nemzetünk épült. Ő volt az, aki felismerte: a magyarság csak akkor maradhat fenn, ha képes alkalmazkodni, ha képes közösséget építeni, ha képes a hitet és a tudást egyaránt megbecsülni.
Benedekffy Katalin és Turpinszky Gippert Béla elsöprő erejű dalműsort adott elő Hazám, hazám címmel
Ezért különösen fontos, hogy ma is itt vannak velünk a városunkban szolgáló lelkészek, akik nap mint nap azon fáradoznak, hogy közösségeinket összetartsák, hogy a hit erejével segítsék az embereket a mindennapokban. Az ő jelenlétük azt jelzi: az erkölcsi tartás, a lelki vezetés, a közösségépítés ma is éppoly fontos, mint István király idejében.
A kenyér, amelyet ma megáldunk, nem csupán a föld termésének gyümölcse, hanem a munka, a kitartás, az összefogás jelképe. Minden szeletében ott van a gazda verejtéke, a molnár szakértelme, a pék gondossága – és mindazoknak a munkája, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy asztalunkra étel kerüljön. Ahogy a búzaszem a magvető által a földbe kerül, Isten gondoskodó keze által megérik, megtörik, és kenyérré válik – úgy érik meg bennünk is a gondolat, a hit, az elköteleződés. A kenyér az életet jelenti, a megélhetést, a biztonságot.
Az új kenyeret Bálint Klára református lelkész, Lengyel Zsolt római katolikus plébános és
Németh Mihály evangélikus lelkipásztor áldotta meg
Ma azonban nemcsak ünneplünk, hanem elismerünk is. A városi díjak átadása mindig különleges pillanat. Ezek a díjak nem csupán tárgyak, nem csupán oklevelek vagy plakettek – hanem annak a közösségi hálónak a szálai, amelyet együtt szövünk. Minden díjazott egy-egy példakép, egy-egy történet, amely inspirálhat bennünket. Legyen szó pedagógusról, orvosról, művészről, közösségi szervezőről vagy éppen egy fiatal tehetségről – az ő munkájuk, elhivatottságuk, emberségük teszi jobbá Maglódot.
Ugyan még nem jött el a pillanat és nem tudhatjuk, hogy az itt ülők között kik azok akik valamilyen elismerésben részesültek, de engedtessék meg, hogy hozzájuk is szóljak. Maglód Város nevében köszönetet mondok Önöknek. Az Önök munkája, kitartása, embersége példaértékű. Az Önök történetei erőt adnak a jelenben, reményt nyújtanak a jövőbe, és megmutatják, hogy a közösség ereje az egyénekben rejlik.
Az augusztus 20-a alkalmából kitüntetettek: Skumátné Horváth Judit (Sereg Gyula-díj), Nagy Zsófia (Kertész Károly-díj), Szélpál-Bajtai Éva és Farkas László „Berci” („Maglódért” Emlékérem), Rakita Jánosné (Maglódi Domján Edit-díj)
Herendi Tamás alpolgármester és Kérges László polgármester társaságában
(a Dobozi István-díjat Szabó Hortenzia, illetve a Dóra Tivadar-díjat Horváth Zoltán egy későbbi időpontban veszi át);
népviseletben Fodor Mária és Orosz Zoltán a Kacamajka Városi Néptáncegyesületből
Engedjék meg, hogy egy személyes történetet is megosszak Önökkel. Gyermekkoromban, amikor először hallottam Szent István és Koppány történetét, ösztönösen Koppány mellé álltam. Ő volt számomra a szabadság, a hagyomány, a harcos lélek megtestesítője. Azt éreztem, hogy ő képviseli azt az ősi magyar szellemet, amely nem hajlik meg, amely nem enged, amely megőrzi a múltat minden áron. „Koppány népe hej!!!!!”
De ahogy teltek az évek, és ahogy egyre mélyebben megértettem a történelem rétegeit, a közösségépítés nehézségeit, a felelősség súlyát – úgy fordultam egyre inkább Szent István felé. Ma már tudom: az igazi vezető nemcsak a múltat őrzi, hanem a jövőt is építi. István király nem azért választotta a kereszténységet, mert el akarta hagyni a hagyományokat, hanem mert felismerte: ha nem kapcsolódunk be Európa vérkeringésébe, ha nem építünk szilárd államot, akkor elveszünk.
Ez a felismerés ma is aktuális. Mert ma is választanunk kell: ragaszkodunk-e kizárólag a megszokotthoz, vagy merünk-e nyitni, építeni, fejlődni – úgy, hogy közben megőrizzük azt, ami érték. István király példája ma is tanít bennünket: a valódi erő nem a kardban, hanem a bölcsességben, a hitben és a közösség iránti felelősségben rejlik.
És ahogy én gyermekként Koppányt választottam volna, ma már István király mellett állok – nem ellene, hanem érte, és mindazért, amit ő képvisel: a jövőért, a közösségért, a nemzetért.
Szent István öröksége ma is él. Él a templomainkban, az iskoláinkban, a családjainkban, a közösségeinkben. Él minden olyan pillanatban, amikor egymás felé fordulunk, amikor segítünk, amikor építünk.
Ma, amikor együtt ünnepelünk, ne feledjük: az ünnep nem csupán a díszletekről, a szavakról, a ceremóniáról szól. Az ünnep a lélek ünnepe. Az ünnep lehetőség arra, hogy megálljunk, hogy hálát adjunk, hogy újra megerősítsük magunkban: Maglód élő, fejlődő, összetartó közösség. Olyan város, ahol a múlt tisztelete és a jövőbe vetett hit kéz a kézben jár.
Kívánom, hogy ez az ünnep legyen mindannyiunk számára megerősítő, felemelő, és emlékezetes! Kívánom, hogy az új kenyér íze emlékeztessen bennünket arra, hogy az élet ajándék – és hogy ezt az ajándékot közösen kell őriznünk, építenünk, továbbadnunk!
Isten áldása legyen Maglódon! Isten áldása legyen közösségünkön!
Tehát István és Koppány.
Kérges László polgármester
Fotó: Török Barnabás
