Július 5-én betöltöttem az 58. életévemet. Nem gondoltátok volna, de kiváló jókedv kísérte felkészülésemet az ünneplésre. Csodás emberek, igaz jóbarátok jöttek és együtt örültek velem az újabb évfordulónak. Mindenki jelezte, számára is nagyon jó kis muri volt ez a nap.
Amikor mindenki hazament, én leültem, szusszantam egyet és elmélkedtem kicsit. Ezekre a gondolatokra hívnálak meg benneteket!
Az ember, mikor visszatekint életére és ráeszmél, hogy valahol mélyen, valahol legbelül, ott lapul benne 58 esztendő minden képe, hangja, illata, érzése, megélt kudarca, elért csúcspontja. Visszük magunkkal a már elment szeretteink emlékét, és tudomásul kell vennünk, hogy addig létezünk, amíg van, aki emlékszik ránk.
Ez annál inkább foglalkoztatja az embert, minél több ideje játssza ezt az élet nevű játékot. Vannak módszerek, amikkel visszahozható, újraélhető bármely ilyen lenyomat képe, illata, érzése, megélt kudarca, elért csúcspontja az életének. Micsoda tárháza ez az élményeknek!
Életünk egy olyan megállíthatatlan időfolyam, amiben állandó, késlekedés nélküli döntéshozásra vagyunk kényszerítve, és mindennek következményei azonnal, vagy akár évek múltán mély hatással vannak a jövőnkre nézvést.
Óhatatlanul feltesszük a kérdést: van-e megnevezhető pont ebben a száguldó cirkuszban, ahol másként kellett volna döntenünk?
Van, aki nem meri feltenni a kérdést, van olyan, aki másokra hárítja a felelősséget élete rosszul sikerült pillanataiért, van, aki ostorozza magát, és van, aki sohasem gondolkodik el semmin.
Hogy mi a legjobb megoldás? Nincs erre recept! Azt hiszem, mindenki másképpen fogja fel az életet és erre a kérdésre is másként válaszolna.
Az mégis alapvetés kell, hogy maradjon, hogy a legkevesebb szeget kell belevernünk az emlékek deszkájába, hogy amikor azokat mégis sikerül eltávolítanunk, az emlékek gyalult felületén, minél kevesebb heget hagyjunk. Máskülönben, hamar a feledés végtelenül mély kútjának homályába hullunk, ahonnan visszaút nem létezik.
Van, aki fát ültet, van, aki életet ment, van, aki jótékonykodik és van, aki világmegváltó életet él, de véleményem szerint, nagypapám elérhetetlen példáját érdemes követni, vagy legalább megpróbálni.
Jónak lenni!
Zsámboki János
