Szerény füzetkével a hónom alatt sietek a régi művelődési házba, a Maglódi Nyugdíjas Klub székhelyére. Munka ez, mi más, dolgozni megyek, de cikáznak a fejemben a gondolatok. „Tegnap” még nagyszüleim-szüleim korú nyugdíjasokhoz igyekeztem, ha oklevélre vagy hasonlóra volt szükségük. „Maholnap” viszont már akár beléphetnék magam is… (Rendes tagnak, mert „rendetlen”, azaz pártoló tag most is lehetek.) A magammal hozott zöld füzetke is útba igazít: a klub 20. születésnapjára adta ki szerzője, a mára a legendák és szlovák népdalok világába költözött Márkus Sándorné, bizonyos Muca néni. Fényképek, dokumentumok, megkopott sorok, múltidéző sorsok lap lap után.
1985. április 15-én a volt GAMESZ helyiségében született az ötlet, 40 éve. A 40 év elég ahhoz is, hogy a GAMESZ-ről már csak a Rövidítésszótár árulja el nekünk, az bizony a Gazdasági-Műszaki Ellátó- és Szolgáltatószervezet. (A helyére költözött 20 évvel később a Családsegítő Központ, de már nem ott van az sem.) 10 nap múlva 52 nyugdíjas jelent meg a művelődési házba összehívott közgyűlésen, és Tabányi Pál elnöksége alá a vezetőségbe választották Gesztesi Istvánt, Klim Lajosnét, Papp Józsefet és Sallai Istvánt. A 70 oldalas zöld füzetke elevenen tanúskodik az elkövetkező 20 esztendőről. De azóta is eltelt már újabb két évtized. Ma 71 tagja van a „nagy családnak”. Velük íratom alá a füzetke belső oldalát. 20 év múlva ez is történelem lesz.
Csütörtök, délután két óra. A nagyteremben minden zsizseg. Nem készítettem még 30 fős beszélgetést. „Szigorúnak” kell lennem. Szaladgálok a székek közt a kérdésekkel és a hangfelvevővel… Valljuk be, e komoly tudakozódás nem illik a vidám társasághoz. Szerencsére a futkározás lágyít a felvevő komorságán.
– Van-e élő aktív alapító tagja még a klubnak?
Gerencsér Józsefné: Szeili Marika néni. Ő utána 3 évvel léptünk be mi, Annussal és Palival.
Lajos Pálné, Annuska (elnök): Mi négyen vagyunk 1989 óta tagok. A tárgyi emlékeket is itt őrizzük, a nyugdíjas klub Kölcsey utcai székhelyén. Ki vannak a falra akasztva: képek, kitüntetések, emléklapok, oklevelek, díszoklevelek. Minden, amit őrzünk. És van egy „könyvünk” is, tele dokumentummal, fényképpel.
– Van-e 40 éves hagyomány? Ami kezdettől megvolt?
Az alkohol – mondja kuncogva egy tréfamester, aki maradjon most névtelen.
Nem „mernek” beszélni – állapítja meg Annuska, és „súg”, hogy azért más is szóhoz jusson.
Lajos Pálné: Tudjátok pedig, milyen eleven a néphagyomány, a népviselet… A szlovák népviseletet őrizzük. Őrizzük az énekkart is, ami az elejétől fogva, 40 éve működik Tóth István és Kostyák Attila karvezetésével.
– És a kártya, a regionális versenyekkel?
Lajos Pálné: 2014-ben rendeztük az első kártyaversenyt, amit Osztertág Pityu nyert meg.
– Mi a Nyugdíjas Klub küldetése, feladata ma Maglódon?
Nagy Lászlóné: Elsősorban az, hogy összetartsa a közösséget. Lefoglalja a nyugdíjasokat. Legyen hova menni, legyen kivel beszélgetni. Elmegyünk kirándulni, elmegyünk kártyaversenyekre. Vetélkedőket tartunk és más rendezvényeket. A 40 éves évfordulót is nagyon szuperül megtartottuk most! Van, aki tornázik is; aki pedig nem tud, az nézi. A közösség kell az embereknek. Az ember közösségi lény. Jó, néha előfordul egy kis vita is, de több a jó.
Gerencsér Józsefné: Nagyon sok közöttünk az özvegyasszony, és ez a kis „csokor” összetartja őket is.
Sticza Ferencné: Az összetartozás, az nagyon fontos. És ezt Annuskának köszönhetjük. Imádjuk a „főnökasszonyt”! Mindenben, mindenben, amiben tud, segít, támogat bennünket.
Martin Istvánné: A Nyugdíjas Klubnak van vezetősége is, tíz ember képviseli kollektívan ezt a kis közösséget, amelynek Lajos Pálné az elnöke.
– Ki lehet tagja a klubnak?
Hollósy Gáborné: Bárki, aki nyugdíjas. Aki nem nyugdíjas, pártoló tag lehet.
– Úgy tudom, az alapításkor a tagdíj évi 10 Ft volt…
Hollósy Gáborné: Most már azért több.
– Mit tegyen, aki jelentkezni szeretne?
Lajos Pálné: Hétfőn és csütörtökön van foglalkozásunk. A téli időszakban általában 2 órától 5 óráig vagyunk itt, nyáron 1 órától. Szeretettel várunk mindenkit, aki szereti a közösséget, és szeretne közénk jönni! Mert itt igenis nagyon sok mindent lehet csinálni! Lehet kártyázni, lehet énekelni, lehet társasjátékozni. Időközönként vetélkedőink is vannak, amit a könyvtárral együtt állítunk össze (de nem nehezek, mindenki könnyen megoldhatja a feladatokat). De a klub valójában nyitott mindenre.
– Eddig csak a nők beszéltek, ami azonban mégsem teljesen képezi le a nemi arányokat. Milyenek ezek az arányok?
Lajos Pálné: Az arány olyan 95–5% a „lányok” javára.
– Mégis milyen érzés itt férfinak lenni?
Faragó Károly: Borzasztó, ennyi özvegyasszony között… – mondja bazsalyogva.
Tóth Imre: Engem kártyázni hívtak, és utána úgy döntöttem, hogy be is lépek a klubba.
– A maglódiakról már beszéltünk, de mi a helyzet az egyéb kapcsolatokkal?
Mankovics Ilona: Én például Pestről kerültem ide. Először Ecseren laktam pár hónapig, utána átjöttem Maglódra, és nagyon szeretek itt lenni. Nagyon szeretem a társaságot. És szeretek táncolni is, szeretek énekelni, szeretek kártyázni. Annyira örülök, hogy befogadott ez a Nobel-díjas csapat!
Lajos Pálné: Mendéről is jár egy hölgy hozzánk, meg Rákoskertről, Csabáról is. Ők újonnan csatlakoztak, az interneten keresztül jutottak a címünkhöz. Mi pedig örülünk, hogy itt vannak! Szerintük nagyon jól működő klub vagyunk, ahhoz viszonyítva, ahonnan ők jöttek. Máshol egy hónapban egyszer jönnek össze.
– Valójában a „szervezeti” kapcsolatokról szerettem volna érdeklődni…
Hollósy Gáborné: A mostani kistérségi találkozón 150-en vettünk részt! Voltak itt Monorierdőről, Üllőről, Nyáregyházáró, Ecserről, Úriból, Pomázról… Ezekre a településekre bennünket is ugyanígy meg szoktak hívni. Szerintem nagyon-nagyon jó a nyugdíjas közösséggel a kapcsolatunk. Hasonlóképpen járunk kártyaversenyekre, nem is csak Pest megyébe, hanem Nógrádba és Hevesbe is, országos versenyekre is.
– Mennyire érzi vajon a város magáénak a Nyugdíjas Klubot, az idősek problémáit?
Nagy Lászlóné: Nagyon is magáénak érzi a klubot szerintem. Bármilyen rendezvény van, mindig meghívnak bennünket, és mi szívesen el is megyünk. Lehet az az advent négy vasárnapja, lehet az a nőnap, vagy például a Kárpát-medencei magyar találkozó, vagy a mesenap. Mi mindig ott vagyunk május 1-jén éppúgy, mint augusztus 20-án, különösen, amikor főzőversenyek vannak. Viszont mi is számíthatunk a városra, mert, ugye, megkaptuk például ezt a helyiséget, amit nagyon köszönünk! Igaz, mi raktuk rendbe, közösen. Ki kevesebbet tudott dolgozni, ki többet, kinek hogy bírta, az ereje meg az ideje. Időnk, mondjuk, van bőven! De jól éreztük, hogy korábban Tabányi Pál polgármester is mellettünk volt, tudjuk, hogy Kérges László szintén velünk van, támogat bennünket, amiben tud.
Lajos Pálné: Valóban, nagyon szépen köszönjük az önkormányzatnak azt a lehetőséget, amely a környéken sehol nincs, hogy díjmentesen termet biztosít nekünk! És egyébként bármivel fordulunk hozzájuk, segítenek, miközben körülöttünk mindenki panaszkodik, hogy több ezer Ft-ot fizetnek azért, hogy egy kis helyiségben egy hónapban egyszer összejöhessenek.
* * *
1996-ban Márkus Sándornét Maglódért emlékéremmel tüntették ki tevékenysége elismeréseképp. 2016-ban Lajos Pálné részesült ugyanilyen kitüntetésben. 2020-ban a Nyugdíjas Klub kollektívan részesült a város legmagasabb közösségi elismerésében. Ha ez az 1996, 2016, 2020 matematikai sorozat volna, bizony nem vállalkoznék a folytatásra. De nem az, és nem is kell annak lennie, hiszen Mankovics Ilona már úgyis kiosztotta maguknak a Nobel-díjat… Mégis tudom, hogy mi tartozik 2025-höz. A 40. évfordulót is ünneplő regionális kistérségi találkozón ugyanis Vaskó Ágnes (jó, jó: Ági) „megörökítette” a klubot, versbe faragta, rímbe foglalta. Ennél több már nem kell.
Köszöntő
Negyven éve történt: április volt, tavasz.
Ötvenkét maglódi szíve arról szavaz,
hogy legyen közösség – Nyugdíjas Klub néven –,
szépkorú emberek ne üljenek tétlen!
A megbízott elnök Tabányi Pál lett,
akit Márkus Sándorné pár év múlva követ.
Remek volt a csapat, a cél és az ötlet,
híre is ment gyorsan a jól működő körnek!
Tűzoltószékházból lett a klubnak otthon.
S mi volt a feladat? Varázsmosolyt lopjon.
Suhantak a napok, szállt a nóta, ének,
egymás után jöttek, a megérdemelt érmek.
A „Röpülj páva” is feléledt hamvából,
csengett a klubszoba táncosok hangjától,
suhogva repültek a selyem rakott szoknyák,
bujdosok ölelték az asszonyok kontyát.
S ha jöttek az ünnepek, komoly műsort adtak,
bálok alkalmával vidáman mulattak.
Fosztották a tollat, így lett a múlt élő,
szorgos kezük nyoma – hagyományt megvédő.
De nem csak a kezek dolgoztak serényen,
kvízkérdések is, az agytekervényen.
Három generáció ült a sulipadban,
tudásmag csírázott a kíváncsi agyakban.
A Szabadegyetem minden egyes tagja
Igazoló okmányát kezébe is kapta.
„Ballag már a vén diák” – büszkén szólt a nóta…
Sajnos sokan angyalnak álltak be azóta.
Tarkapille szárnyon suhantak az évek,
nagycsaláddá vált a nyugdíjas fészek.
Lajos Pálné, Annuska, gondoskodott róla,
tizenhat év klubvezetés az ő tanítója.
S mi volt a jelmondat? Barátság! Szeretet –
ez mozdított régen és most is hegyeket.
Kellett is az erő és az összetartás,
hisz egy csinos klub született. Jár is a főhajtás.
Mindenkinek benne van a keze munkája:
„Ez férfimunka volt!” – ki látja, summázza.
De nem csak munka folyik ezen a szent helyen,
nagymesterek kártyáznak: és aranyérem terem.
Itt születnek az ötletek, itt zajlik a próba,
a komoly tervezgetés, itt válik valóra.
Jól érzi itt magát páros és páratlan.
Huss, elrepült negyven év – s repül majd százhatvan.
Azt kívánom Annuskának és az egész klubnak,
hogy szerezzenek sok örömet másoknak s maguknak!
A megszerzett emlékeket őrizzék szívükben,
szeretet és büszkeség csillogjon szemükben!
2025. augusztus 30.
Varga Zoltán
