A Temesvári Magyar Napok a külhonba szakadt honfitársaink egyik legfontosabb rendezvénye. Kis csapatunk kifejezetten jó kapcsolatot ápol a szervezésben is oroszlánrészt vállaló egyik egyesülettel, ezért nem lepődtünk meg, amikor meghívást kaptunk a részvételre.
A szeptember 25–28. között zajló rendezvény hagyományőrző „szekciója” Losonczi István várkapitány 1552-es hősies és tragikus tettének állított emléket. De mi is történt a városban a XVI. század közepén? Temesvárt az oszmán seregek már 1551-ben ostromolták, sikertelenül. Losonczi István katonái sorra visszavertek minden rohamot, így a törökök tíz nap után feladták a harcot és elvonultak.
1552 nyarán azonban Ahmed pasa újra Temesvár ellen indult. Ezúttal a Szokoli Musztafa pasa, ruméliai beglerbég parancsnoksága alatt harcoló csapatokat is maga mellé vette, így serege a régebbi források szerint 50 ezer embert számlált (a legkorábbi iratok 100-200 ezres hadról szólnak, ami feltehetően túlzó adat). A mai történetírók inkább 30 ezresre becsülik a török sereget. Velük szemben állt 1900 temesvári várvédő, közülük 700 zsoldos katona.
A török sereg június 24-én érkezett a falak alá, és június 27-én kezdte lőni a várat. A megrongált falak ellen először július 3-án, majd július 6-án indítottak rohamot, de ezeket a védők visszaverték. Időközben Losonczi felesége, Pekry Anna megbízásából Tóth Mihály szegedi bíró hajdúkból sereget toborzott, hogy erősítést vigyen a várba, de seregét a törökök július 23-án a szentandrási csatában megverték. Ezzel Losonczi sorsa is megpecsételődött.
A török sereg július 20-tól a város és a vár összeköttetését biztosító vízitorony elfoglalására összpontosított. A július 24-i rohamot a védők visszaverték, de a 25-én a támadók sikerrel jártak, és a védők beszorultak a várba. Emiatt Losonczi – zsoldosainak nyomására – tárgyalni kezdett Ahmed pasával, és megegyeztek, hogy a védők fegyveresen, minden vagyonukkal szabadon elvonulhatnak, a törökök nem rabolják ki a várost, a maradni akaró lakosokat pedig megtartják jogaikban.
A törökök azonban tőrbe csalták a védőket: alighogy elhagyták a várost, rájuk rontottak, és lekaszabolták őket. A sebesült Losonczit a pasa lefejeztette, fejbőrét lenyúzatta, szalmával megtöltette és elküldte a szultánnak, koponyáját pedig Temesvár előtt egy karóra szúratta.
Miután Temesvár török kézre került, Szulejmán szultán létrehozta a Temesvári vilajetet, melyhez a csanádi, gyulai, lippai és borosjenői szandzsák tartozott. Temesvár még az 1699-ben megkötött karlócai békét követően is az oszmánok kezén maradt, csak az 1716–18-as Habsburg–török háborúban sikerült visszafoglalnia a császári hadseregnek.
Ezt a történelmileg jelentős, egyben tragikus eseményt idézik meg a hagyományőrző csapatok Temesváron.
Egyesületünk több tagja is a hadijátékokban „főszerepet” kapott, mint amatőr színjátszó, hisz a csatajelenetekben a várkapitány és a zsoldos kapitány szerepét is mi alakítottuk, ami nagy megtiszteltetés volt számunkra.
A vendéglátásra nem lehetett panasz, étket és szállást is biztosítottak a szervezők. A maglódi zsoldosok pedig kitettek magukért, és kellő alázattal és szorgalommal segítették a rendezvény sikeres megtartását.
Egy alkalommal még az egyik fellépő betegsége okán be is kellett ugranunk egy fél órás műsorszámmal, ami nagy sikert aratott. Talán ennek is köszönhető, hogy már a rendezvény napján meghívást kaptunk a jövő évi magyar napokra is.
Mindenkinek javaslom, hogy ha lehetősége van, látogassa meg Temesvárt, hisz gyönyörű magyar vonatkozású emlékekkel teli a belváros, és érezzék át a város falai között azt, ami bennünk is megfogalmazódott: mintha otthon lennénk, hisz valójában otthon is vagyunk.
Szűcs József
