A Maglódi Polgári Kör szervezésében október 24-én kora hajnalban indultunk el majd’ ötvenen erdélyi körutazásunkra. Szükség is volt a korai indulásra, hogy elegendő időnk legyen a program teljesítésére. Az volt a cél, hogy ízelítőt kapjunk a Partium és Erdély történetéből, láthassuk gyönyörű városait, Kolozsvárt és Nagyváradot, a magyar népi kultúra örökösét, Torockót, valamint lenyűgöző földrajzi látványosságait, a tordai hasadékot és a Medve-barlangot.
Nagyváradon csatlakozott hozzánk Árkosi Antal és kedves felesége, Marika. Velük a Kárpát-medencei Magyarok Találkozóján kerültünk szorosabb kapcsolatba. Ők vállalták, hogy kalauzaink lesznek Erdély hegyein és völgyein keresztül. Antal, a Margittai RMDSZ tiszteletbeli elnöke, az utazás előkészítésében is aktív szerepet játszott, utunk során végig érdekességekkel és hasznos tudnivalókkal, tapasztalatokkal gazdagított minket.
A reggeli pihenés után a buszon a gyümölcsök kerültek főszerepbe. A hölgyek házi készítésű gyümölcsös süteményeikkel, nassolnivalóikkal kínálták az ébredező utazókat, az urak pedig szintén házi készítésű gyümölcspárlataikkal kedveskedtek utazótárasaiknak.
Utunk első állomáshelye, Kolozsváron a Házsongárdi temetőből indult, ahol Kis Gellért idegenvezető mutatott részleteket Európa egyik legrégibb, ma is működő köztemetőjéből. Megtudtuk, hogy a temető különleges neve valószínűleg szász eredetű, mogyoróskertet vagy nyúlkertet jelent. 1585-ben a pestisjárvány alatt alapították meg. Többször került sor bővítésre, így a temető a domboldal felé terjeszkedett. Jelentőségét az adja, hogy a városlakók vallási különbség nélkül temetkeztek ide. Kolozsvár neves személyiségeinek sírjait követve jutottunk el Dzsida Jenő nyughelyéhez, ahol meghallgattuk, hogy mi köze az 1938-ban elhunyt erdélyi magyar költőnek az 1956. október 23-i eseményekhez, a Magyarországon történtek hogyan hatottak Kolozsvár fiataljaira és hogyan emlékeznek meg napjainkban is fáklyás felvonulással a forradalmi eseményekre. Dsida Jenő sírjára nemzeti színű szalagot kötöttünk, és emlékezve az 56-os magyar és romániai eseményekre, elénekeltük a Himnuszt.
Városnézésünket a középkori városfal egy részének megtekintésével folytattuk, majd unikornisokat kerestünk és találtunk Kolozsvár kulturális Wall Streetjén, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem előtt. Ezután betértünk a piarista templomba, amely a Könnyező Szűz oltárképéről is híres.
Kolozsvár főterén Fadrusz János által készített és 1902-ben felavatott Mátyás-emlékműről megtudhattuk, hogy a király arcképe történelmileg hiteles, míg a négy mellékalak közül Báthory Istvánként Fadrusz önmagát öntötte szoborba.
A szoborcsoport megtekintése után benéztünk a Szent Mihály-templomba. Gellérttől alapos ismertetőt kaptunk a gótikus istenháza történetéről, amely Erdély legkorábbi csarnoktemploma. A többször átépített műemlék jelenleg a római katolikus közösség plébániatemploma, Kolozsvár egyik jelképe. Különlegessége a kétorsós csigalépcső, amelyen ketten közlekedhetnek egyszerre anélkül, hogy találkoznának egymással. 1858-ban építették hozzá a 80 méteres neogótikus tornyot, amely a legmagasabb Erdély területén.
A templomtól Hunyadi Mátyás szülőházához siettünk, amely Méhfi Jakab szőlősgazda tulajdonában állt Mátyás születésekor. Nála szállt meg Szilágyi Erzsébet. A hagyomány szerint Mátyás az emeleten született. A ház a későbbiekben nagyon leromlott. Ferenc József kolozsvári látogatásakor felszólította a város vezetését a ház restaurálására, és erre pénzt is adományozott. A falon emléktábla figyelmeztet a ház egykori jelentőségére, de sajnos a táblán több név, így Mátyásé is hibásan szerepel. Visszafelé vezető utunkon a fő teret övező polgárházak, mint például a Rhédey kávézó, történetéről hallhattunk.
Utunkat busszal a Tordai-hasadék irányába vettük. Közben legendákat hallhattunk arról, hogy Szent László lovának nyomában a hasadék hogyan jött létre. A legenda természetesen jól hangzik, és mi is megpróbáltunk utánajárni, hátha megtaláljuk a legendás patkónyomokat. Egy kellemes túraútvonalon indultunk el a hasadékvölgybe. Sajnos patkónyomokat nem találtunk, mert a sötétedés utunkat állta. Néhányan azonban úgy gondoljuk, hogy jövőre újra próbálkozunk a felkutatásukkal.
Második napunkat egy igéző panorámaúton kezdtük meg Torockó felé. A település Erdély legnyugatibb székely végvára. A falu több nép ostromát is kiállta. Jellegzetessége az unitárius erődített templom, amelyet szerencsére nyitva találtunk. Szolid és harmonikus fehér-arany díszítése ma is szemet gyönyörködtető. Utunkat Torockószentgyörgy felé vettük, ahol a hegyről elnevezett kúriából nyílt impozáns kilátás az előttünk magasodó Székelykőre.
A Medve-barlangba kacskaringós szerpentinúton jutottunk el. A barlangot kalandos körülmények között találták meg egy bányarobbantás miatt kialakult üregnek köszönhetően. A gyönyörű álló és függő cseppkövek látványos alakzatokat hoztak létre, amelyek a barlang elzártsága következtében épségben és gyönyörű fehérséggel világítottak. A mennyezetről lelógó csipkeszerű alakzatok alatt több medve csontjainak maradványait láthattuk. A medvék egy földrengés után ragadtak a barlangban. A legenda szerint az utolsó medve még találkozott a barlangba látogató első bányásszal, és bár menekülni próbált, a falban ragadt, így mi is láthattuk a medveformára hasonlító alakzatot.
Az estét már Nagyszalontán töltöttük, amelyről Szilágyi Irén tartott érdekfeszítő beszámolót. Az odafelé úton pedig a csapat Petrovics János vezetésével vidám nótázásba kezdett.
Utolsó napunk kezdetén Nagyszalonta központjába tettünk látogatást. Először megtekintettük a református templomot. Arany János szülőházát kívülről csodáltuk meg, a benne működő tájház azonban nem tartott nyitva. Átsétáltunk Nagyszalonta főterére, Arany szobra mellett elhaladva ismét nemzeti színű szalagot kötöttünk, ezúttal a költő tollára.
A Csonkatoronyban megtekintettük az informatív és érdekfeszítő kiállítást Arany János életéről, személyes tárgyairól, hallhattunk a Petőfivel kötött szoros barátságáról. A tárlat dokumentumai, tárgyai a költő fia, Arany László szándékának megfelelően kerültek Nagyszalontára Arany akadémiai hagyatékából. Mindezek után nemzeti színű szalagot kötöttünk a Kossuth-szobor talapzatára, és elénekeltünk egy Kossuth-nótát.
Rövid buszúton jutottunk el kirándulásunk utolsó állomásra, a Partium fővárosába, Nagyváradra. A vár tövében parkoltunk le, és megnéztük a klasszikus fülesbástyákkal ellátott felújított várat, Szent László lovasszobrával a középpontban. Nagyvárad főterét körbejárva a szecessziós stílusú Fekete Sas Szállodában gyönyörködhettünk. Átkeltünk a Szent László hídon a Pece folyó felett. A Szigligeti Színház épülete és a Grand Hotel Astoria mellett elhaladva a Holnaposok négy költőjének társaságában időzött a csapat, nem mulasztva el a lehetőséget, hogy közös képeken szerepeljenek tagjai Adyval, Juhász Gyulával, Dutka Ákossal és Emőd Tamással.
Szalagot kötöttünk Nagysándor József (Nagy Sándor) honvédtábornok emléktáblájára, majd Ady mellszobrát néztük meg.
A Püspöki Palota csodás épülete volt következő állomásunk. A gyönyörű barokk, kéttornyú Nagyboldogasszony-templom Francz Anton Hillebrandt tervei alapján készült. A 70 m-es hossza mellett 35 m-es belmagassága, 2 mellékhajója és gyönyörű freskói beragyogták a templomot, méltó környezetet teremtve Szent László hermájának. A kertben Szent László másik szobránál időztünk, majd néhányan megtekintették a kertet. A Kanonok-sor boltívei mellől indultunk haza.
Érdekfeszítő három napunk zárásaként megállapíthattuk, hogy szép ízelítőt kaptunk Erdély gyönyörű vidékeiről, történelméről, azonban a vidék felfedezésére még bőséggel vannak lehetőségeink. Megköszöntük Antalnak és Marikának az idegenvezetést, és örömmel találkozunk velük februárban a Kárpát-medencei Magyarok Találkozóján. Hálásak vagyunk a Maglódi Polgári Körnek, azon belül is Petrovics János elnöknek, és külön köszönet illeti sofőrjeinket, a két Orbán Leventét, mert a kacskaringós utak kihívásait bátran és biztonságosan teljesítették.
Pataki Marianna
Fotó: Kérges László
