November 9-én délután hálaadó istentisztelet keretében köszöntötte a Református Gyülekezet 38 év után nyugdíjba vonuló lelkipásztorát, Bálint Klárát, és köszönte meg fáradhatatlannak tűnő szolgálatát.
A templomot (a templom történetével), a gyülekezetet és a lelkészt is köszöntötte igehirdetésében Balog Zoltán úgyis, mint püspök, úgyis, mint előd.
A meghívott lelkészek áldását szintén érdemes volna mind idézni. Ahogy a Délpesti Református Egyházmegye nevében szóló Szabó Péter főjegyző szavait. Végig lejegyezni az egykori beiktató, Villányi Péter, a megejtő alázattal, emberséggel és törékenységgel beszélő nyugalmazott esperes példázatát. Kiemelni a testvéregyházaktól érkezett Marton Zsolt váci római katolikus püspököt (az egykori ifitagot, majd képviselőtársat) és Németh Mihály evangélikus lelkészt. Felidézni Kérges László polgármester (evangélikus felügyelő, egykori ifitag, képviselőtárs) emlékezését. Meghatódni az erős női lelkészpéldát maga/maguk előtt látó, az egykori teológusok által felkért Varga Fanni köszönetén. Együttérezni a gyülekezet „bekebelezett lelkészével”, Kun Ágnes Annával és a még beosztott lelkészekkel, Krisztován Mártonnal, illetve Klaudiával. Meghallgatni a testvérgyülekezet nevében szimbolikus kürtöt fújó Mudi Róbert berzétei lelkipásztort. És Bálint Klára leányát, Veres Annát, aki az anyai nagymamának a hivatásválasztásról szóló naplóbejegyzésével és az első unokával köszöntött a család nevében. Vagy átérezni Tóth László főgondnok meghatódását, amint Falusi-Tóthné Koller Ilona másodgondnokkal mond köszönetet.
Mindezt lehetetlen felsorolni. A gyülekezet szónokaként Tóth László néhány gondolatát mégis muszáj idézni: „Hálát adok Istennek és köszönetet mondok Bálint Klára lelkipásztorunknak 38 évi szolgálatáért. Klári maga többször is tanította nekünk, hogy ne feledkezzünk el arról, hogy mindig Istené a dicsőség, de meg lehet dicsérni egymást, és meg is lehet azt köszönni. Lehetetlen 38 évet ilyen rövid idő alatt összefoglalni. Így inkább néhány részletről szeretnék szólni.
Az első, ami eszembe jut a szolgálatával kapcsolatban a szeretet. Az az Istentől származó szeretet, amellyel ő fordul felénk és mi is egymás felé, s lettünk igazi szeretetközösség. A gyülekezet egészét, de a kisebb csoportokat, a bibliaórásokat, a presbitériumot, a felnőtt hittant, a férfikört, az ifiket, a hittantábort is ez a szeretet jellemzi.
Igehirdetései mindig egyszerre szólnak az észhez és a szívhez. Sokan elmondtuk egy-egy istentisztelet után, hogy mintha személyesen nekünk szólt volna.
Klári mindig személyes, teljes személyiségével igyekszik mindig jelen lenni. A gyülekezetet saját gyermekének tekinti, és anyai szeretettel, gondossággal és törődéssel viseli gondját. A lelkészi munkán túl egy személyben lát el szervezői, projektmenedzseri, pályázatírói, építésvezetői és még ki tudja milyen feladatokat. Teszi ezeket a tőle megszokott maximalizmussal. Hatalmas munkabírását mindegyikünk jól ismeri. Sokszor, talán túlságosan is sokszor szolgál erején felül.
A nyugdíjhoz közeledve a gyülekezet iránt érzett felelősséggel fordult Istenhez, hogy mutasson utat a jövendőbeli lelkipásztor megtalálásához. Hálát adunk Istennek a hozzánk érkezett fiatal lelkész házaspár életéért.
Nem véletlenül mondtam szinte mindent jelen időben. Bár lelkipásztorunk nyugdíjba vonul, gyülekezetünk tagja marad. Bizonyára halljuk majd még istentiszteleten az igehirdetését. Ezt kérjük és várjuk is.”
A zsoltárok mellett az „Ifi Zenekar” és a Vermesy Péter AMI művésztanárai zenéje zengett a hálaadáson.
Bálint Klára búcsúzó lelkipásztor a Maglód–Ecser–Mende–Sülysápi Gyülekezettel közösen eltöltött 38 évről szóló bizonyságtételének alapigéje ugyanaz volt, mint a beiktatási igehirdetésének: „Bizonyára jóságod és szereteted kísér, életem minden napján!” (Zsoltárok 23,6). Arról tett bizonyságot a lelkipásztor, hogy akik megvallhatják vele együtt, hogy „Az Úr az én Pásztorom!”, azok „szűkölésben” és a „halál völgyében” járó félelem közepette is (vagy akkor még inkább) megtapasztalhatják a Pásztor biztonságot adó jelenlétét, ölelése békességét.
A Pásztor jóságára és hűségére nem lehet más az élet-válasz, mint hogy: „Szeretlek Uram, én erősségem! Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítom; az én Istenem, Őbenne bízom!” (Zsoltárok 18,2) „Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik… Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.” (Zsoltárok 16; 9,11)
A közösen elénekelt imádság szövege így hangzott: „Úgy szeretlek, mert kegyelmed sose csal meg, s minden nap tenyeredben tartasz. Reggel, ébredéstől lefekvésemig éneklem a Te jóságodat. Minden utamban hű voltál! Egész életemben jó voltál! Minden erőmmel, míg élek, Éneklem a Te jóságodat. Szelíd hangon sok-sok tűzön át vezettél, S a sötétségben nincsen más ilyen közel. Fiaddá fogadtál, barátként kísérsz, Úgy élvezem a Te jóságodat! Jóságod fut utánam, s utolér engem. Hűséged megölel, egekig emel. Leteszek mindent a Te lábadhoz, átadom Neked. Jóságod nem hagy el, nem hagy el sosem!”
„Bizonyára jóságod és szereteted kísér életem minden napján” – a Zsoltárok könyve e szakasza kísérte Bálint Klárát az elmúlt 65, illetve az elmúlt 38 évben, és kíséri tovább is. A „bizonyára” pedig itt azt jelenti: biztosan.
Fotó: Szakács Domonkos (1., 3. és 4. kép)
Az ünnepi istentisztelet videója megtekinthető: www.facebook.com/reel/2904168273125854
