Otthonom, Maglód – Nagy Zsófia havas álmai

Mosolyogva, halkan és szerényen mesél pályájáról, a havas pályákról – és hamvas álmairól. Nagy Zsófia, háromszoros magyar bajnok. Vajon kin és min múlik, hogy megvalósulnak-e az immár Kertész Károly-díjjal is kitüntetett maglódi sportoló álmai? – Snowboard vagy hódeszka?N. Zs.: Snowboard. A kettő ugyanazt jelenti, csak az egyik a nemzetközi megnevezés. Magyarországon kívül mindenhol snowboardnak nevezik….

Részletek

Fiatal maglódi sportolók elismerése az Ifjúsági Világnap alkalmából

November 22-én különleges rendezvényre került sor Maglódon az Ifjúsági Világnap alkalmából, ahol a város kiemelkedő fiatal sportolóit ünnepelték. Az esemény célja az volt, hogy elismerjék a 2025-ben kiemelkedő sporteredményeket elérő tehetségek munkáját, kitartását és példamutató teljesítményét. A rendezvényen csapatok, egyéni versenyzők és edzőik, illetve szüleik is részt vettek, akik mindannyian hozzájárultak a maglódi sportélet gazdagításához….

Részletek

A nemzeti színű szalag nyomában

A Maglódi Polgári Kör szervezésében október 24-én kora hajnalban indultunk el majd’ ötvenen erdélyi körutazásunkra. Szükség is volt a korai indulásra, hogy elegendő időnk legyen a program teljesítésére. Az volt a cél, hogy ízelítőt kapjunk a Partium és Erdély történetéből, láthassuk gyönyörű városait, Kolozsvárt és Nagyváradot, a magyar népi kultúra örökösét, Torockót, valamint lenyűgöző földrajzi…

Részletek

A száguldó Sas

Botond áll komolyan a felszerelésével megrakott kanapé előtt a nappaliban, és csak sorolja, sorolja a világ legtermészetesebb dolgaként, mire való a kötelező mellkasprotektor (a múltkori szabadedzésen megvédte egy súlyos sérüléstől)… Mire való a gerincprotektor. Meg a dupla D-s sisak, meg a gyorscsatos sisak. A biztonsági csuklóvédő. A vádliállíthatós, protektoros, kicsavarodás-gátlós versenycsizma, no meg az edzőváltozata….

Részletek

Maglódi mazsorettek: négyszeres világbajnokok

Győrben rendezték meg augusztus 21–24. között a Majorette-sport Világbajnokságot és a Merry Majorette Nemzetközi Kupát. A 8 nemzet legjobbjai között a Maglódi Sziluett Mazsorett és Twirling SE 36 versenyzővel képviseltette magát. Eredmények: Világbajnoki V. hely:– Béres Adél – junior bot szóló;– Juhász Janka – kadett pom szóló;– Pallaga Petra – szenior pom szóló; Világbajnoki IV….

Részletek

Nyári mérlegek

Június elején minden szakosztályunk és csapatunk befejezte bajnoki küzdelmeit, ami után a táborok, majd a megérdemelt pihenés vette kezdetét. I. LABDARÚGÁS Tartogattak izgalmakat az utolsó fordulók is, melyek végén két ezüst és egy bronzéremnek örülhettek csapataink. Futsal Utolsó bajnoki mérkőzésén, Kántor két, Horváth, Seregy, Kovács, Rajnai egy-egy találatának, illetve egy öngólnak köszönhetően 7-6-os győzelmet aratott…

Részletek

Iskolatörténeti siker az Atlétika Diákolimpián

Ismét eredményes tanévet zárt iskolánk atlétikaválogatottja. A versengés még áprilisban kezdődött, Albertirsán, a vonzáskörzeti összetett döntőn. Rögtön be is indult az „éremgyártás”: négy csapatunkból három aranyérmes, egy pedig ezüstérmes lett! Első helyezést ért el a 4. korcsoportos fiú ötpróbacsapat: Forgó Botond, Halász Patrik, Herendi Bátor, Molnár Csongor, Fülöp Zsolt, Szokolai Zsombor; a 3. korcsoportos fiú…

Részletek

Karácsonyfa- és tűzijátékvásár a piskóta-körforgalomnál

A Bulizóna karácsonyfa- és tűzijátékvására kapcsán Holecz János ügyvezető praktikus tanácsait közöljük. Bár a vágott fenyők nem igényelnek gondozást, de érdemes karácsonyig hűvös helyen tartani őket. A legjobb erre a célra az udvar, hogy ne száradjanak ki idő előtt. A házban, lakásban se állítsuk a karácsonyfát a fűtőtest közelébe, mert ez is korai kiszáradáshoz vezet….

Részletek

XXII. Vermesy Művészeti Napok – Maglód Katolikus Templom

2024. október 10-én este komolyzenei hangversenyt hallhattak a jelen lévők. Fellépő vendégművészek: Gál-Tamási Marika, Veress Ábel, Szentgyörgyi László Művésztanárok: Simon Barbara, Kostyák Attila A Vermesy Péter Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói: Forgó Dorottya, Bőti Botond, Hajnal-Tóth Ádám, Hajnal-Tóth Barnabás, a művészeti iskola 5. osztályos tanulói Kozma-Krátki Kitti tanárnő vezetésével

Részletek