Ma, 2024-ben szinte minden a gyerekek körül forog.
Órákon át zenghetnénk ódákat arról, milyen hosszú eszmecserék folytak már a gyerekek iskoláztatásáról, a gyerekek jelenlétéről az online térben, a helyes gyermeknevelésről s megannyi másról ebben a témában. A világ tehát a gyerekek körül forog – de vajon jó helyen teszi?
A felnőttek gyakran hajlamosak megfeledkezni arról a fejezetéről a gyermekek történetének, amely pedig már szerves részét képezi az életnek. Ugyanis, ahogyan az már a kezdetektől folyik, a gyerekek bizony most is harcolnak egymással. Talán a felnőtté válás alapvető részeivé váltak ezek a csaták, amelyeket egymás ellen vívnak: míg felnő az ember, mindig támadnak majd éles helyzetek, egy-két kemény vita az osztálytársak között, és akadnak majd egyet nem értések. De, ami felett egyre többször fájdalmas könnyedséggel lépünk át, az az a tény, hogy ezek a csaták nagyobbak lettek s elszaporodtak.
A kisiskolások s gyakran a kamaszodó gimnazisták körében is ma már eszméletlen méreteket ért el az iskolai zaklatás, a gyerekek közti piszkálódás és szidalmazás. Ebben a rohanó világban olyan kemény szavakkal szúrnak egymás felé, amelyek komoly és gyakran maradandó károkat okoznak.
Ezek a gyermekek sokszor felnőttek számára is erőpróbáló dolgokkal néznek szembe az iskolák, óvodák falai közt: temérdek gúnynév, folytonos kinevetés s a bizonytalanság soha meg nem szűnő, szívszorító érzése. Világunk ezen legkisebb tagjai ítélkező tekintetek súlyos reflektorfényében állnak, s keményen nyomhatja vállukat a sok teher, hogy ennek megfeleljenek.
Gyakorta azonban a gyermekek nemcsak az iskolában, hanem a közösségi hálón is találkoznak a felnőttek számára látatlanul maradó zaklatással, bántalmazással.
Üzenetek, történetek, videók, csoportok százai szaladnak végig mindössze néhány pillanat leforgása alatt a telefonjaikon. Így tehát napjainkban, a gyerekek gyakorlatilag bármilyen formában, szűrés nélkül kaphatják a rosszat, s ennek csak a fele lát valójában napvilágot. Felmerülhet a kérdés, hogy ugyan mi módon lehetne ezt az őrült körforgást megszakítani, hiszen az iskolába kevés felnőttnek ér el a keze.
Rendkívül fontos szerepet játszhat ebben a szülők és pedagógusok közti konzultáció. Napjainkban a gyermekek sokszor nem említik gondjaikat otthon, amely talán szociális készségeik újmódú fejlődési irányának tudható be. Viselkedésükön azonban időről időre meglátszódhat, ha valami nincs rendben.
A gyerekek közti piszkálódásnak gyakori jelei lehetnek a tanulásban fellépő nehézségek, a túlérzékenység, alvásproblémák, de ide sorolható még a krónikus szorongás, tartós rosszkedv vagy folyamatos megfelelési kényszer és beilleszkedési vágy is.
A gyerekek sokszor nem szavakkal beszélnek – éppen ezért nagyon fontos, hogy odafigyeljünk az apró jelekre, s közbelépjünk, mielőtt komolyabb problémák keletkeznének.
Egy másik, talán a felnőttek számára is legnagyobb megpróbáltatás, a gyermekkel történő őszinte kommunikáció. A gyerekek közti bántalmazás elszenvedőinél rövid időn belül felléphet az önhibáztatás, a „nem vagyok elég jó!” és a „valóban én vagyok a hibás!” érzése. Ezeknek a gyermekeknek támogatásra, beszélgetésre és bizonyosságra van szükségük afelől, hogy valójában ők nem rosszak, és szeretik őket, nincsenek egyedül a gondjaikkal.
Bár ma már rengeteg különböző módszert fejlesztettek ki biztonságuk megóvásának érdekében, a gyerekek sajnos még mindig szembesülnek azzal a ténnyel is, hogy a felnőttek, akikhez segítségért fordulnak, tehetetlenek. Míg nadrágszíjak csattannak az öltözőkben, és tolltartó-megtaposások történnek a szünetekben, ezek a gyermekek komolyan sérülnek, s mindennek visszafordíthatatlan hatásuk van.
Ez az a hatás, amelyet meg kell előznünk!
Amikor ebben a gyorsan pörgő világban egyre több hír hallható gyermekek öngyilkosságának tragédiájáról, talán át kell gondolnunk: mi a fontosabb? Rendet tenni a káosz után – vagy ideje megelőzni a káoszt?
Remélhetőleg a jövőben, csak úgy, ahogyan ma is, gyarapodik majd azon bátrak száma, akik fontosnak tartják a változást. Változni természetesen nem egyszerű, hiszen semmi sem egyszerű, ami a változik. De ez nem azt jelenti, hogy nem is szükséges.
Napjainkban szerencsére egyre több szervezet, aktivista, szülő és pedagógus áll ki a gyermekek mellett, s igyekszik békés megoldásokat találva megérteni fondorlatos, gyakran viharos, mégis varázslatos lelki világukat. Hiszen végső soron az ő háborúikat sosem a gyűlölet szülte – csupán a puszta kérés s a hangos vágy, hogy a felnőttek öleljék át őket, s legalább egy pillanatra, csak egyetlen pillanatra tekintsenek végre rájuk…
S míg világ a világ, ezt minden gyerek megérdemli.
Bánhegyi Szofi
Tisztelt Olvasóink! Az alábbi cikk vitaindító lehet. Ha tehetik, osszák meg szerkesztőségünkkel tapasztalataikat, gondolataikat! Címünk: maglodimedia@gmail.com.
(A 2016-ban készült fotó illusztráció, nem a cikk tartalmához készült.)
