Látta már a Futni mentem című filmet? Dehogy lettem esztéta! Minek is, Herendi Gábor alkotása a Maglód Hangja nélkül is az elmúlt 35 év 2. legnézettebb filmje. Egyelőre. Persze: poénjai pompásak, szereposztása szerethető… És ki akarna itt a mögé nézni, hogyan boldogul négy nő – egy szétesett család –, a karikatúra-férfiak árnyékában és való világában? És hogy egymásra találnak-e? Szóval dehogyis kell a komédia körmére nézni! Épp az a „titkos” recept, hogy legsikeresebb kortárs rendezőnk olyan szórakozást szervíroz, amelyet önfeledten nézhet a szétszakított ország bármely része, korosztálya.
A látszat leginkább az, hogy a film főszereplője a futás. Pedig a karakterek valójában utálnak futni – ahogy a legtöbbünk… De futnak az apjukat gyászoló anyjukért, futnak egymás miatt, futnak a férfiak után, futnak a múltjuk elől, futnak a jelen jelenségeibe, a jövő reménységei felé: igazi futóbolondok. És mi van velünk? Mi van a maglódi futkosókkal?
Őszinte leszek: én szívből utálok futni. Lábból is. Labda nélkül teljesen értelmetlen! De ha időről időre megteszem, nem divatmajmolásból rovom a köröket. (Sőt csak sötétben, ha senki se lát.) Ahogy egykor az Árpád-parkban, most a patakparton tapasztalom meg újra és újra Darvasi László igazát: ennek az önsanyargatásnak a „lényege az, hogy az ember a futás után jobban szereti az életet, mint annak előtte”.
Aki viszont korábban sem kacérkodott e „karrierrel”, annak egy megkapóan őszinte maglódi hölgy videóvallomásait villantom ide: https://24.hu/noemi-futasa/. Kezdőknek kötelező. Zalavári Noémi bevallja: „Soha életemben nem futottam. Mást sem nagyon sportoltam, de a futás mindig a gyűlölt dolgok leggyűlöltebbike volt. Azt hiszem, hogy kicsit még most is az. És hogy ez miért érdekes? Azért, mert május van, én pedig február óta futok. Hetente. Legalább háromszor. Nyilván sokaknak vicces vagy szánalmas ekkora feneket keríteni annak, ami a napi vagy heti rutinjuk része, én viszont minden egyes pillanatáért nagyon megküzdök. A cél pedig az, hogy ősz végére képes legyek teljesíteni a félmaratont.” Sikerült? Nézze csak meg!
Milyen büszke voltam magam is e hír hallatán egykor: „Winkler Ildikó fejlesztő- és gyógypedagógus kezdeményezésére alakult meg az általános iskola 13 fős csapata, a Vermesy VérmeseN, mely a 2019. máj. 10–12. között megrendezendő Ultrabalatonon indul. Az iskola támogatja a nevezést is. A Csapat: Berencsi-Eke Csilla, Boldog Zsuzsanna, Csák Ildikó, Csépe Milla, Duca Renáta, Holkó Ágnes, Jászainé Nádudvari Judit, Katona-Siklósi Gabriella, Kovács Emese, Mészáros Mária, Nánási Ágnes, Tóth Csilla és Winkler Ildikó. A legtöbben ebből az alkalomból kezdtek el futni. Hosszú Tibor intézményvezető autóval és Tóth László igazgatóhelyettes kerékpárral kísérik majd az amatőr csapatot.” Milyen büszke lennék ma is ilyen hírek hallatán…
Pedig, ha hiszi, ha nem, Maglódon még közösségi oldala is van a „futrinkáknak”: a Suhanó Maglódi Futók (Smafu: www.facebook.com/groups/1655800071390319) csoportja most 282 tagot számlál. Valószínűleg nem fut minden tag, viszont nem is minden hobbista kér tagságot. Mégis, itt aztán se szeri, se száma a személyes beszámolóknak, bár a régi, versenyszervező lendület már a múlté. Egymás vállára vagy legalábbis tapasztalataira támaszkodva viszont könnyebb a maglódi mókuskerék. Ezért is kérdeztem „suhancainkat” a csoportban.
A heti 2-3 alkalommal 10-15 km-t kocogó Berényi Margit (62 éves, nyugdíjas szociális szakember) mesél az „elsuhant” időkről, a kezdetekről: „A Smafu mint közösség a határban gyakran találkozgató futókból fejlődött ki. Majd a rendszeressé váló »futóhétfő«-kön 8-an, 12-en is indultunk együtt. A fáradtabb felnőttek és a kisebb gyerekek biciklikkel, a kutyák pórázon jöttek velünk. Ez inkább az együttlétről szólt, mintsem a teljesítményről. Nyári estéken átszaladtunk a gyömrői tóhoz, megfürödtünk, és visszafutottunk Maglódra. Kalandosak voltak az éjszakai fejlámpás futások, ahová eljöttek a szomszédos településekről is. Életem nagyon szép szakasza ez! A Maszat, a Maglódi Szabadidő-, Természetjáró és Sportegyesület akkori vezetőjének, Turóczi Csabának az invitálására csatlakoztunk a túraszakosztályuk mellé. Elnökünk, Katona-Siklósi Gabriella vezetésével évente 4-5 futóversenyt is szerveztünk terepen és a városban is. Sajnos az aktív szervezők életében más feladtok kerültek előtérbe, elegendő utánpótlást sem sikerült bevonzanunk, ezért lényegében, már csak a Mikulás-futás maradt, mint városi közösségi rendezvény.”
Az immár Maszat-elnök Katona-Siklósi Gabriella (45 éves) elárulta, hogy a futást hosszú kihagyások után kezdte újra, miután a gyermekei megszülettek: „Szükségem volt a kikapcsolódásra, a töltekezésre. Mivel korábban rendszeresen futottam, ismét elkezdtem, de szinte újra az alapoktól. A mai napig is azonban számomra ez a teljes újratöltekezést nyújtja.” Szinte mindig a terepen fut. Érthető: „A határban nagyszerű útvonalak vannak, amelyek az év nagy részben tökéletesen alkalmasak sportolásra. A természet csendje, a látóhatár, a természetes domborzatváltozás mind-mind emeli számomra az élményt. Amikor az oxigén szép lassan elönti a szervezetet, a pulzus emelkedik, és ebben az egyszerű létben (a természet és én) a szellem lecsillapodik, a lélek megnyugszik, az elme kitisztul. Egy idő után már az ember nem gondol semmire, csak hallgatja a légzését, és eggyé válik a környezetével.” Így világos, miért szeret jobbára magányosan kocogni, még ha olykor nagyon is jól esik a társaság. Különösen a nagyon jó hangulatú korábbi smafus közösségi futásokra emlékszik szívesen. Gabit zavarja az épített környezet aszfalttengere, az autóforgalom, de ha lenne olyan sportpálya, amely nyitva áll mindenki előtt, azt olykor szívesen használná. Állapotfelmérésre, résztávozni, futóiskolázni (micsoda szavak!). Mindenesetre, állítja, a hobbifutók körében is van erre igény, nem csak a profikéban.
Lénárt Ilonát, egy autóelektronikai üzem termelési csoportvezetőjét (47 éves), ugyancsak beszippantotta ez a közösség. Bár korábban szintén biztos volt abban, soha nem fog futni, a Covid azonban megváltoztatta az életét: „Nagyon sok jó embert ismertem meg a futás révén, és magával ragadott ez a közösség. Mindenki közvetlen, mosolyog, köszön.” A korábban várva várt, az utóbbi időkben sajnálatosan megszűnő „futóhétfő” résztvevői közül sokan a mai napig összejárnak egy-egy kocogásra. „A gyömrőiekkel is szoktunk közösségi futásokra menni – sorolja az élményeket –, évek óta visszatérő program a január 1-jei »évszámkiíró« futás.” Abban a 1,5 évben, amíg edző mellett sportolt, volt, hogy 26 km-t is legyűrt. Manapság heti néhány alkalommal 5–10 km fér bele. Tavaszi terve a félmaraton, az 50. születésnapjára pedig a teljes távval kedveskedik majd magának… Vissza is kanyarodtunk ezzel a mozihoz (ahol a 4 hölgy váltóban futja le a maratont). Icu szerint „a film fantasztikusan mutatta be a futó létet”, és szinte mindenki magára ismerhet egy-egy jelenetben. A versenyek számára is adrenalinlöketet adnak, és motiválják a felkészülését is.
Margitnak sosem volt edzésterve. Számára a terepfutás, a maglódi határ igazi terápia: „A jó levegő, a mozgás, a relaxálás, a közeli kapcsolat a természettel, az állatokkal, az erdő hangja lelassít, megnyugtat, feltölt, mert visszavezet a természetes élethez!” Szerinte futni mindig jó. És akkor már könnyű elindulni, ha már rajta a szerkó. „Bárhová megyek, csupán egy futócipő kell, és a jóllét garantált. A szervezet termelte adrenalin sokkal több örömöt ad, mint a kívülről bevihető szerek! A monoton mozgástól egy másik, meditatív állapotba kerülök. Olyankor más perspektívából látok magamra, a világra. Azt mondja, nyári kánikulában hajnalban a legjobb futni. Télen, amíg nem enged ki a talaj, sár sincs. A napsütésben szikrázó táj pedig mindig lenyűgöző! Bár ő mindig azt az évszakot szereti a legjobban, amelyikben épp van, az ősz és a tavasz azonban az igazi futóidény. Ekkor van a legtöbb futóverseny is. Margit ugyan nem rajong a versengését, viszont a kutyákat nagyon is szereti. „Többen futunk kutyával. A 140-es beszélgetős pulzusszám mellett megtárgyalhatjuk az élet nagy kérdéseit, vagy lelkileg támogatjuk egymást. miközben mellettünk az állatok is »bandázhatnak«.”
Így vagy úgy, mindnyájan egyetértenek abban, hogy a futóknak gondoskodniuk kell a láthatóságukról, mellényről, fejlámpáról stb. Hiszen az esti és a hajnali órákban például a vadászokkal „osztoznak” a határon, no meg a mindenkori autósokkal is az úttesteken.
De szólaljanak meg már a maglódi „macsók” is, akik tán nem akarnak a filmbéli Csuja Imre pocakos karakterét követve hirtelenhalált halni. Krausz Miklós ügyvéd (42 éves), a mozi fiatal, önkéntes edzőjével azonosul persze, hiszen ő is elég sokat fut, és szokott segíteni másoknak a mozgásban. Tiszteletre méltó eredményekről számol be: „Kb. 2015 óta futok, hetente átlagosan 30-50 km-t. Tavaly sikerült 2024 km-t futni. A legtöbbször egyedül megyek, de gyakran hívok ki más maglódit közös sportolásra.” Véleménye egyezik a hölgykoszorúéval: „Maglódon azért jó futni, mert jó a levegő, szép a táj, akár Nyaraló felé indulva, akár Túzberek felé, terepfutásra is tökéletesek a helyszínek.” Ugyanakkor mindenhol jól érzi magát, szeret felfedezni új városokat, terepeket, erdőket: „Most már minden nyaralásra is viszek magammal futóruhát.” Abban sem különbözik a többiektől, hogy bár jobban szeret egyedül lenni, máskor meg az ismerőseivel akár végig is beszélgeti a gyakran 1,5-2 órás futást is. És hogy mikor: „Bármikor! Szeretek futni hajnalban, este, nappal, hóban, esőben…”
Lénárt Viktor sorvezető egy autóelektronikai gyárban (45 éves). Ő a Smafu névadó „keresztapja”. Ugyancsak jól ismeri Maglódot, hiszen már 9 esztendeje hódol hobbijának. „Ha bárki kilép a kapuján, gyakorlatilag azonnal elkezdhet futni. Földrajzilag épp a Gödöllői-dombság és az Alföld határán fekszünk, így a terepfutást is változatossá lehet tenni.” Az ő kedvencei a péceli emlékmű felé vezető dimbes-dombos utak. De nem csak a geográfiával magyarázza a Cicerónak tulajdonított klasszikus mondás, a varietas delectat igazát, hanem a közösségi élménnyel is. „Lehet, ha nem lennének a közös futások, akkor azon a héten (hónapban!) nem is keresnénk fel egymást egy személyes, laza beszélgetésre, csak néhány szót pötyögnénk egymásnak online. Pedig a hasonló érdeklődésűekkel jó együtt lenni! A legtöbb maglódi barátomat a futáson keresztül ismertem meg – emlékszik vissza Viktor. – Kezdő futóknak (is) kifejezetten hasznos egy futótárs. Mire hazaér az ember, nyűgös lesz, könnyen elszáll a kedve, hideg is van. De ha már megbeszéltük, hogy ötkor találkozunk a piskóta-körforgalomnál, akkor biztosan elmegyek. Gyakran a futótársnak sincs ínyére kimozdulni, de azért ő is eljön. Utólag pedig senki sem szokta megbánni.” Nehogy azt higgyük persze Viktorról, hogy „kapcsolatfüggő” a kocogásban! „Ha egyedül megyek, általában podcasteket hallgatok vagy hangoskönyveket” – árulja el. És ki hinné, hogy tavaly kb. 40 könyvet hallgatott végig? Másrészt pedig helyi profiként azt is tudja, hogy aki edzéstervet használ, az csak maga után loholhat: a feladatra koncentrálva, az előírt tempót tartva nem tudunk másokhoz alkalmazkodni.
Bánffy Miklós egy generációval előrébb jár (nemrég töltötte be a 60. évét). Az informatikai szolgáltatás-menedzsment szakértő viszont kifejezett magányos farkas. Futómeditációja segíti a stresszkezelésben: „Ha mással-másokkal futnék, nem tudnék magammal foglalkozni.” Viszont edzéstervek segítik, a Plandurance csapata nem csak az „Edzéstervek neked” szlogennel és 121 testre szabott ingyenes edzéstervével győzte meg Miklóst. Ráadásul az utcákon eddig csak támogató-biztató gyalogosokkal találkozott. Ha azonban nem sikerül elég korán reggel kimennie, a növekvő autós forgalom már zavaró számára, „bár ilyenkor is lehet kevésbé forgalmas útvonalakat találni”. Általában 7 és 8 óra között, hétvégén viszont jóval később szokott nekiindulni. Sajnos munka miatt elég sokat van távol – borong kicsit –, de olyankor sem hagy fel hobbijával. „Jelenleg egy komolyabb sérülésből lábadozom, ezért heti három alkalommal futok 4-5 km távot” – enged Miklós betekinteni a nehézségekbe is. Amúgy „normálisan” heti 4 alkalommal és 8-10 km táv a penzuma a maga „öreguras” tempójával, szerénykedik… Egyébként Klenován lakik, így a közelben bejáratta a körtér – nyaralósi iskola – állomás – Határ utca környéki utakat, ahol még soha nem adódott gondja. Sőt, a változatosság őt is gyönyörködteti: bőven akad aszfalt, „de pár perc alatt eljut az ember terepre is. Lehet választani relatíve síkabb vagy akár több szintet is tartalmazó útvonalat is”. Mit tesz, ha terepre vágyik a lába? „Elfutok a temető melletti kínai áruházig, majd ott a földutakon a Fáy-tanya felé, onnan pedig szép nagy kerülővel vissza.” Maglód tehát lehetőségeivel tökéletesen megfelel edzési igényeinek. Ha mégis ki akarnék csikarni némi álmodozást belőle, Miklós bevallja: „Az egyetlen, amit kicsit hiányolok, az az »igazi« erdő.” Viktor határozottabban fogalmaz: „Maglódon ugyan egész közel vagyunk a természethez, de nagyon hiányoznak a fák. Még futva is messze vannak az erdős részek. A városhoz közeli, népszerűbb földutakon is jó lenne egy-egy fasor, különösen nyáron.”
Berényi Margit szíve pedig még inkább fáj és még több okból: „Amerre csak kocogok, egyre inkább tapasztalom a gazdasági érdekek dominanciáját és a környezetvédelmi szempontok mellőzését. Az utóbbi időben rohamosan változnak az erdők, szántóföldekké. Mezővédő erdősávot, de még cserjesort sem hagynak a földtulajdonosok. Holott az érintetlenül hagyott területek nem csak a biodiverzitás védelmét szolgálnák, hanem a veteményt is óvnák! Rosszabb esetben az útvonalakat is beszántják, körbekerítik, lezárják. Kívánatos volna, ha legalább egy létrával átjárhatóvá tennék a kerítést a kirándulók és a futók számára. Számos gyönyörű területet vesztettünk ebben a folyamatban így el! Futótársaimmal évente többször szoktunk közösen és egyénileg is szemetet szedni a határban. Sajnos azonban mindig újabb és újabb kupacokkal találkozunk, sőt szétdobált állattetemekkel. Az Isaszeg felé az Országos Kéktúra útvonalra vezető, pirossal jelzett turistaút a régi szemétbánya környékén sokszor alig járható. A szemétbánya hatalmasra duzzadt hegyéről lezúduló sáros víz teljesen beteríti az utat. Az erdős részek helyett kopár, sittel feltöltött dombok és utak tornyosodnak. Tudom, hogy a szemetet is kell valahová tenni, de ez az út, a kis erdős kanyon volt a kedvencünk. Most elszorul a szívem, ha arra futok…”
Hosszúra nyílt e cikk? Élcelődhetnék Mészöly Miklóssal is, „A hosszútávfutó magányosságát” emlegetve. Ehelyett csak azt mondom: menjünk futni Maglódon! Egyedül vagy másokkal – tán egyre megy. Menjünk futni, de előtte futamítsuk meg azokat, akik kivágják a fákat! És fussunk egy kört a Városházán, az önkormányzatban is: segítsenek hozzá a fákhoz, segítsenek kocogni menni és egészségesnek maradni!
Varga Zoltán
(S ha már e cikk több etikus ingyenreklámot is tartalmaz, a ráadással tartozom a keretes szerkezetnek: www.facebook.com/FutniMentemMozifilm)
