Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens főpásztora volt a XVIII. Kárpát-medencei magyarok találkozójának (február 20–23.) fővédnöke. A Maglódi Művelődés Házában, a MagHázban február 22-én elhangzott ünnepi beszédének szerkesztett változatát.
Elfogult szeretettel vagyok itthon, Maglódon, ahol felnőttem, ahol templomba és iskolába jártam, ahol először a Balog Zoltán, akkori maglódi református lelkipásztor által vezetett, majd az itt jelenlévő Szabó Klárika nagytiszteletű lelkésznő vezette ökumenikus ifjúsági hittan tagja lehettem, Kérges László polgármester úrral együtt. Ott szerettem meg a Bibliát. Elfogult szeretettel vagyok Maglód iránt azért is, mert mindig testvéri szeretettel fogadtak a református és evangélikus testvérek is. Testvéröcsém az evangélikus ifjúsági hittan tagja volt. Maglódról indult pedagógusi pályafutásom, és a rendszerváltoztatás hőskorában, itt lehettem két évig önkormányzati képviselő, együtt szolgálva Bezzegh István és Tabányi Pál volt polgármester urakkal. Elfogult szeretettel vagyok Maglódon azért is, mert innét indult papi pályám. Köszönetemet fejezem ki néhai Horváth József és Barotai Endre atyáknak. Továbbá azért, mert püspöki címerem része lehet Maglód címere.
Apáink nyomdokain
Kezdetektől fogva ezt a mottót viseli a Kárpát-medencei magyarok találkozója, amely 18. alkalommal kerül megrendezésre itt, Maglódon. Hálával tartozom őseimnek azért, hogy az ő nyomdokaikon járhattam, amíg Maglódon éltem, és most is ezt tesztem. Apáink nyomdokain akkor járhatunk, ha ismerjük őket, ha tudjuk, hogy mit tettek, és ha büszkék vagyunk rájuk. Büszke vagyok édesapámra, id. Marton Zsolt egykori önkormányzati képviselőre, aki részese volt annak, hogy ez a megyei értéktárban is szereplő kulturális és gasztronómiai találkozó létrejöhessen, a Maglódi Polgári Kör – amelynek ő is alapító tagja volt –, kezdeményezésére létrejöhetett, két évtizeddel ezelőtt. Ő kezdeményezte, hogy Lövéte Maglód testvértelepülése legyen. Apáink nyomdokain járva, büszke vagyok néhai nagyapámra, dr. Marton Károly közgazdászra, az egykori faluközösség megbecsült tagjára. Ha pedig apáinkról van szó, akkor nem szabad elfeledkeznünk anyáinkról sem, akik apáink mellett álltak. Szeretettel és büszkeséggel vagyokédesanyám, Marton Zsoltné Lúcia felé, aki évtizedekig szolgált körzetinővérként Maglódon. És büszke vagyok testvéröcsémre, Marton Gáborra, aki apáink örökségét viszi tovább családjában mint önkormányzati képviselő is.
Marton Zsolt váci megyéspüspök a XVIII. Kárpát-medencei magyarok találkozóján február 23-án misét tartott a maglódi katolikus templomban
Család
Apáink nyomdokain járva, anyáinkra és testvéreinkre is emlékezve, megérkezünk a családhoz.
A mostani találkozó vezérgondolata kettős: a külhoni magyar testvéreinkkel való szeretetkapcsolat, magyarságunk ápolása és a család.
Katolikus papként többször megkérdezték tőlem, most pedig, mint családreferens püspök újból szembesülök vele: cölebsz, nőtlen emberként hogyan tudok hitelesen beszélni a házasságról, a családról?
Azért bátorkodom szólni ezekről a csodálatos valóságokról, mert én magam is a házassághoz hasonló elköteleződésben élek: több mint 26 éve fölszentelt papként, több mint 5 éve püspökként egy sajátosan szép, emberi ésszel szinte fölfoghatatlan, bensőséges lelki-szellemi kapcsolatban, intimitásban élek Istennel, aki nekem Teremtőm, életem Ura, Barátom, Szerelmem, Mindenem.
A fentiekhez kapcsolódva hiszem és tanítom azt, amit az Egyház vall a házasságról és a családról. A Teremtés könyvében ezt olvassuk: „Isten megteremtette az embert,saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.” (Ter 1,27)
Bámulatosan szép a mi magyar nyelvünk, és roppant kifejező. Azt mondja a házasságban élő két személyről, hogy „házas felek”, a férj és feleség együtt alkot kerek egészet, egész életük közösbe tételére hivatottak. A házasságban alkotnak „egész-séget”, és ezzel tükrözik vissza leginkább Isten dicsőséges képmását, miközben ők is áldottá válnak.
Rendkívül szemléletesen fejezi ki ezt a bibliai héber nyelv is, ahol valójában egyetlen magánhangzó-különbség van a ’férfi’ és a ’nő’ szavak között: ís (férfi), issá (nő). Látványosan mondja ki a férfi és a nő egymás iránti elköteleződését a magyar „házasság” szavunk is. A házasság közös lelki-szellemi „házépítés”, ahol az alapozás a házasságkötéssel kezdődik. Azt is mondhatnánk, hogy az esküvő az ünnepélyes alapkőletétel. A házasságkötéskor a jegyespár igent mond egymásra, és Isten is igent mond a kapcsolatukra: megáldja és szentté teszi azt. Ha Isten később is lakója a házasságnak, akkor illetéktelen oda nem tud behatolni. Valljuk, hogy a házasság Istentől származik, örökérvényű, nálunk, katolikusoknál ezért szentség is.
A házasság nem egy civilizációs képződmény, amely létrejött, amikor az emberi fejlődése során szükség volt rá, és amely aztán idővel eltűnik, amikor már nem lesz rá szükség. A házasság nem gyermeke, hanem szülője a civilizációnak.
Amikor a családról beszélünk, a családot ápoljuk, védjük, akkor mindig a házasságból kell kiindulnunk. Aházasságot kell ápolnunk, védenünk,mert ebből fakad a család.
Szent II. János Pál pápa, a családok nagy pápája így tanít erről: „Mivel Isten terve szerint a család az élet és a szeretet bensőséges közössége, ezért feladata, hogy egyre inkább azzá váljon, ami, tudniillik az élet és a szeretet közösségévé.” (Familiaris consortio 17.)
Ferenc pápa ezt így fogalmazza meg „A háromságos Isten szeretetközösség, és a család az ő élő tükröződése.” (Amoris Laetitia 11.) Azt is mondja ugyanitt: „a férfi és a nő, az apa és az anya »a teremtő Isten szeretetének munkatársai«”. (Uo. 172.)
A Teremtés könyve világossá teszi, hogy minden élet forrása Isten, az emberi élet kiemelkedő érték, mert Isten képmását hordozza magán. Az ember élete a fogantatás pillanatától kincs, amit védeni kell.
Családreferens püspökként köszönetet mondok azoknak a szülőknek és nagyszülőknek, akik őszinte hitben és szeretetben nevelik föl gyermekeiket, unokáikat!
Tudjuk, hogy napjainkban sokan élnek csonka családban, feléjük különleges szeretettel kell fordulnunk. Számos gyermeknek van nevelőapja, esetleg mindkét szülője nevelőszülő. Óriási szolgálatot tesznek, akik fölvállalják ezt a hivatást.
A családhoz a más életállapotban lévők is hozzátartoznak: egyedülállók, idősek, özvegyek. Fontos őket is szeretnünk, megbecsülnünk!
Magyarságunk ápolása
Apáink nyomdokain járva elmondhatom, hogy én is (a mi családunk is) rendelkezem/rendelkezünk felvidéki, délvidéki és partiumi ősökkel: a Garam környéki Bendik Gusztáv, apai dédnagyapám rendőrnyomozó volt Szabadkán, ahol nagymamám született; Katona Pál, anyai nagyapám, aki gazdatiszt, majd postamester.
A nemzet alapja a család. Mi a nemzet?
A nemzet történelmileg kialakult, tartós emberi közösség, amelyet a közös nyelv, közös terület, közös gazdaság és a kultúrában megnyilvánuló közös lelki alkat tart össze. Bennünket az köt össze, hogy egy nemzet fiai és lányai vagyunk. Igaz ugyan, hogy a határon túli testvéreinkkel a terület nem közös, a gazdaság egy kicsit közös a jó kapcsolatoknak köszönhetően, de az édesanyanyelvünk, a drága magyar nyelv, és a kultúránk közös. Egy nagy lelki alkatot formálunk.
Hogyan leszünk képesek apáink örökségét, magyarságunkat megőrizni, ápolni, újjáteremtő hűséggel továbbadni?
Meggyőződésem szerint akkor, ha ápoljuk az Isten által akart és megáldott házasságot, és a családot. Egyre fontosabb a szívünk táblájára írnunk, hogy a férfi és a nő szeretetszövetsége és az ebből fakadó család társadalmi, nemzeti és egyházi létünk alapsejtje, ami nem cserélhető fel semmivel!
Akkor lesz magyar jövő, ha lesznek magyar gyermekek. Vállajunk gyermekeket! Ne engedjünk az önzés a és a kényelem kultúrájának! Akkor lesz magyar jövő, ha tudatosan ápoljuk hagyományainkat! …akkor, ha ápoljuk édesanyanyelvünket: ha szép magyar nyelven beszélünk, írunk, olvasunk! …akkor, ha ápoljuk magyar kultúránkat: magyar nyelven éneklünk, táncolunk, szavalunk, és magyar kezünkkel alkotunk!
Magyarságunk ápolásához lényeges, hogy anyanyelvünkön sokat meséljünk gyermekeinknek a múltról, és döntő, hogy tudatosan adjunk nekik magyar élményeket (pl. édesapám Erdély szerelmese, székelyudvarhelyi, lövétei gyermekkori élményeim; fiatal felnőttként szüleimmel és testvéröcsémmel Ivóban).
A gyermekkori élmények hatnak a felnőttkorra. Plébánosként ápoltam a kapcsolatot a testvértelepülésekkel (Dányban Gyergyócsomafalvával, Lukanényével). Papnevelőként tudatosan vittem kirándulni a határon túlra. Tavaly ősszel szentmisét mutattam be Lövétén.
Apáink nyomdokain nekünk és gyermekeinknek kell járnunk! Nem elég a múltat pusztán felidéznünk. Kedvet kell csinálnunk posztmodern, digitalizált, sokszor virtuális világban élő gyermekeinknek, hogy fölfedezzék és értékeljék azt, és örömmel járjanak apáink nyomdokain, egy boldog jövő felé vezető úton. Hogy évekkel, évtizedekkel később ők is büszkén elmondhassák rólunk: apáink nyomdokain jártunk!
Marton Zsolt váci megyéspüspök a XVIII. Kárpát-medencei magyarok találkozóján február 23-ai ökumenikus istentiszteletén tartott szentbeszédet a maglódi evangélikus templomban (a szentbeszéd János evangéliumának 15. fejezetére épült: „Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves…”; a kezében lévő keresztet pedig még édesapjával készítette piarista diák korában, amelyen a korpusz egy szőlőtő)
Nyitókép: Marton Zsolt a XVIII. Kárpát-medencei magyarok találkozóján ünnepi beszédét tartja a Maglódi Művelődés Házában, február 22-én este
