A Budapesti Corvinus Egyetem két kutatója, Kocsis B. János és Varga Virág a budapesti nagyvárosi térség 203 települését vizsgálta a régióban játszott szerepük alapján. A Journal of Urban Affairs folyóiratban közölt tanulmány szerint Váctól Diósdig, Szentendrétől Gödöllőig 8 központ formálódik, a délkeleti rész városiasodása viszont még elmarad a fővárosi agglomerációban.
– A városiasodás önérték? Budapest mellett is érték? Nem lehet, hogy a délkeleti régióban épp az urbanizálódás kisebb intenzitása a nagyobb érték a lakosság és az érintett önkormányzatok szemében?
Varga Virág: Jogos a felvetés. A kutatás nem normatív értelemben használja az urbanizációt: nem azt mondjuk, hogy minden településnek alközponttá kell válnia. A délkeleti zóna alacsonyabb fejlesztési nyomása valóban jelenthet értéket a helyi lakosság számára, ahol alacsonyabbak az ingatlanárak, kisebb a forgalmi terhelés, természetközelibb az életmód. A kérdés inkább az, hogy ez tudatos választás eredménye-e vagy strukturális elhanyagoltság következménye.
– A délkeleti zónákban a kutatás kevesebb, átfogó szolgáltatási kínálatot és erős munkaerőpiaci pozíciót felmutató csomópontot talált. Milyen pozitívumok mutathatók ki mindezek mellett vagy ellenére ebben a zónában?
Varga Virág: Az M0-s befejezése után a logisztikai és ipari aktivitás valóban megélénkült ebben a sávban – Dunaharaszti, Szigetszentmiklós, Vecsés jó példák erre. Maglód esetében az M0-s/31-es csomópont közelisége szintén gazdasági vonzerőt jelent, még ha a forgalmi következmények terhesek is. Ez egy valós gazdasági bázis, amelyre lehet építeni – a kérdés az, hogy milyen irányban.
– Az alközpontok kialakulásában a kutatás szerint elsősorban az autópályák közelsége játszik szerepet. Ám Maglód oly közel van az autópályához és a 31-es úthoz egyszerre, hogy ez a közelség a betelepülő cégekkel és a környező települések átmenő forgalmával már megfojtani látszik a várost. Hogy lehetne ezt a körülményt a fejlődés szolgálatába állítani? Az állami tervezés tapasztalataink szerint éppenséggel kevésbé veszi figyelembe a helyi akaratot, hiába fogott össze Maglód, Gyömrő, Pécel, Ecser.
Varga Virág: Ez az egyik legélesebb dilemma, amelyet a kutatásunk is jelez. Az autópálya közelsége a legerősebb predictor az alközpont-képződésben, de igaza van, a tranzitforgalom és a logisztikai cégek megjelenése a helyi közösség rovására mehet. A mi értelmezésünkben az elkerülő út nem csupán infrastrukturális kérdés, hanem a helyi fejlődési pálya alapfeltétele. Az, hogy az állami tervezés eddig nem vette figyelembe a helyi konszenzust, sajnos illeszkedik ahhoz a mintázathoz, amelyet a tanulmányban is leírunk: a hagyományos centrumokat preferáló infrastruktúrapolitika strukturálisan hátrányos az olyan településeknek, amelyek nem rendelkeznek erős történelmi centrum státusszal.
– Kifejezetten az egyes települések jellemzőit is górcső alá vették? Ebben az esetben össze lehet foglalni a maglódi jellemzőket?
Varga Virág: A mi adataink alapján Maglód erős helyi munkaerőpiaccal és intenzív kereskedelmi aktivitással bír, de hiányoznak a magasabb szintű, nem lakófunkciójú szolgáltatások – kulturális intézmények, felsőoktatás, egészségügyi specializáció. Ez tipikus képe annak a településnek, amelyik gazdaságilag aktív, de a „puha” centrumfunkciók nélkül nehezen tud vonzó maradni a magasabban kvalifikált rétegek számára.
– A kutatás szerint Maglód és Pécel egyaránt a „potenciálisan alacsonyabb szintű központ” kategóriába tartozik. Kell, hogy valamelyik „legyőzze” a másikat, vagy nagyon is természetes volna, ha nem egymás rovására, hanem éppenséggel egymás mellett fejlődnének a békés egymás mellett élés jegyében? De ha nem így van, vajon melyiknek van nagyobb esélye és mi alapján a jobb kilátásokra?
Varga Virág: A mi eredményeink alapján semmi nem indokolja a versenyt. A Budaörs–Törökbálint vagy a Gödöllő–Veresegyház páros mutatja, hogy a szomszédos alközpontok komplementer profilokkal erősíthetik egymást. Ha Maglód inkább az ipari-logisztikai, Pécel inkább a lakó-rekreációs irányt erősíti, az egészséges munkamegosztás. Ha mégis összehasonlítjuk a kilátásokat: Pécelnek a HÉV-kapcsolat és a választókerületi székhely-státusz ad előnyt a „puha” funkciók fejlesztésében; Maglódnak pedig a gazdasági bázis és a foglalkoztatási sűrűség.
– A hatékony infrastruktúra mellett a történelmi adottságok, a helyi közösség és identitás, valamint a társadalmi-gazdasági státusz is nagyban befolyásolja, mely települések tudnak tartósan valódi központtá válni. Hogyan mérték, hogyan vették figyelembe a helyi közösséget és identitást mint tényezőt?
Varga Virág: A történelmi adottságokat az 1913-as közigazgatási besorolással proxizáltuk, és Pearson-korrelációval vizsgáltuk a mai centrum-funkciókkal való összefüggést. A helyi közösség és identitás mérése valóban nehezebb – ezt kvalitatív módon, a szakirodalom alapján és esettanulmányszerűen vontuk be. Tudjuk, hogy ez a modell gyenge pontja. Amit biztonsággal mondhatunk: ahol erős civil társadalom előzte meg a nagy szuburbanizációs hullámot (Szentendrén, Vácon), ott a centrumfunkciók jobban megmaradtak és fejlődtek. Maglód esetében ez külön vizsgálatot igényelne.
– A régiós együttműködések helyett a forrásokért folytatott verseny, az ingázás elterjedtsége és a társadalmi széttagoltság sok helyen gyengíti a hosszabb távú, összehangolt területfejlesztést – állítja a kutatás. Magam nem emlékszem területfejlesztésre a térségben. Mit tehet egy önkormányzat az együttműködés érdekében, amikor a közigazgatási rendszer épp ellenkező folyamatokat generál? (Maglód pl. a monori rendőrkapitánysághoz és tankerülethez tartozik, de a vecsési járáshoz. Ellenkező irány. És a 7. sz. választókerület központja Pécel, a 3. irány. Közben a szomszédos Gyömrő már összeér Maglóddal, és vízügyileg a DAKÖV-höz tartozik, mi a DPMV-hez. Hogy is lehetne ebben rendet vágni a fejlődés érdekében?)
Varga Virág: A tanulmányban mi is kimondjuk: a jelenlegi rendszerben a forrásokért folytatott verseny és a széttagolt közigazgatás strukturálisan akadályozza az együttműködést. A maglódi példa nem kivétel, az épp a rendszer logikájából következik. Egy önkormányzat a leginkább informális koalíciókkal, közös tervezési fórumokkal és civil szervezetek bevonásával tud ezen belül mozogni. A formális keretek sajnos nem segítenek neki.
– Lehetséges-e, hogy a kormányzati törekvések éppenséggel szembe mennek az adott település lakosságának értékítéletével? És ha ellentétesek ezek az érdekek, miként érvényesítheti akaratát a teljes jogi fegyverzettel és gazdasági potenciállal felálló kormányzattal, kormányhivatali rendszerrel szemben egy „potenciálisan alacsonyabb szintű központ”, mint Maglód?
Varga Virág: Ez a kérdés túlmutat a tanulmányunk keretein, de a következtetéseink relevánsak: a helyi közösség és identitás az egyetlen olyan tényező, amelyre helyi szinten is van érdemi ráhatás, és amely hosszú távon ellensúlyozhat kedvezőtlen felső szintű döntéseket. Ráckeve példája mutatja a korlátokat: a gazdag történelmi hagyomány sem tudta kompenzálni a rossz elérhetőséget és a kedvezőtlen szocioökonómiai környezetet. De a közösségi tőke felhalmozása legalább növeli az alkupozíciót.
– Az agglomeráción tett „akkumulátor-erőszakot” milyen módon vette figyelembe, ha egyáltalán figyelembe vette a kutatás?
Varga Virág: Ez a téma mi kutatásunk keretein kívül esett – az adatgyűjtésünk nem terjedt ki a top-down iparpolitika által vezérelt területhasználat-változásokra. Ez valós hiányosság, és jogos a felvetés. A spontán piaci alapú policentrizáció logikájára épülő modellünk nem kezeli azt az esetet, amikor állami iparpolitika írja felül a helyi fejlődési pályát. Ez külön kutatást indokolna.
V. Z.
