Október 15-én 15 órától ült össze a most kétéves képviselő-testület, hogy rendeleteket módosítson, beszámolókat hallgasson meg, igényekről és tervekről döntsön. Mindenek előtt azonban az újonnan megválasztott Diákönkormányzat vezetőit és a népes diákküldöttséget köszöntötte a polgármester.
Molnár Kristóf elnök Török Zsófia és Szita Emese vezetőségi tagok társaságában foglalt helyet a felnőtt képviselők között. Átadták választási programjukat tartalmazó plakátjukat, és annak rövid ismertetése után örömmel fogadták azt a polgármesteri nyilatkozatot, hogy a Városháza kapuja mindig nyitva áll előttük.

Kérges László napirend előtt mondta el hagyományos polgármesteri tájékoztatóját is. Ennek központjában természetesen az azbesztprobléma kezelése állt, bár egyelőre nincs új fejlemény ebben. Minden információt haladéktalanul nyilvánosságra hozott az önkormányzat. Jelenleg a lezárás tűnik célszerűnek a kiporzás ellen. A klenovai lakossági fórumon javasolták, hogy a Műszaki Egyetem bevonását a problémakezelésbe, az ezzel kapcsolatos levelet már el is küldte a hivatal.
Herendi Tamás alpolgármester szintén napirend előtt tájékoztatta a képviselőket az aznap délelőtt átadott iskolaudvari játszótérről. Emlékeztetőül: az idei közösségi költségvetési pályázat nyertes ötlete a Kéz a kézben szülői csoport javaslata volt a nyaraló iskola udvarára telepítendő eszközökről. A 3 M Ft-os keret 3 nagyméretű eszköz felállítását tette lehetővé. Ezen kívül a Szivárvány Óvoda egyik eszközét is kicserélték, a Napsugár oviban pedig teljesen új eszközt vásároltak saját forrásból, az önkormányzat 2026-os költségvetése terhére.
Módosították a Szervezeti és Működési Szabályzatot (6 igen, 1 nem, 2 tart. szavazattal). Törvény írja elő ugyanis szankció alkalmazását, ha a képviselők a vagyonnyilatkozatukkal kapcsolatos kötelezettségüket a méltatlanságot nem előidéző mértékben megszegik. Maglódon ilyen esetekben a képviselői tiszteletdíj 2 hónapon át 50%-kal csökken. Egyúttal az eljárás részletes garanciáit is meghatározták. (Marton Gábor nyilvánosan is megindokolta ellenérzéseit: bizalmatlansága családtörténeti indíttatásból ered az ilyen hatósági elszámoltatásokkal szemben.)
Pontosították a városi kitüntetések és szakmai elismerések szabályait (9 igen). A javaslattevők körébe bekerültek városban működő közintézmények vezetői. A Maglódért Emlékérem esetében hangsúlyosabban jelenhet meg a civil szervezetek közösségért végzett munkája. A Pápes Tibor-díj pedig az egészségügy mellett a szociális területen kiemelkedő munkát végzők elismerésére is szolgál ezentúl.
Véglegesítették azt a településrendezési csomagot, amely 7 témakört érint: a nyaralói iskola, a Szent István és a Petőfi tér, egyes külterületi ingatlanok és a Palmy Team Kft. területének szabályozását (9 igen). A csomag új korlátozásokat tartalmaz a gazdasági területeken egyes akkumulátorgyártási és -feldolgozási tevékenységek megtelepedésének megakadályozása érdekében. Vagyis az ún. „akkustop” kezdeményezésre is végérvényesen pont került. Az állami főépítészi egyeztetés lezárultával a véglegesített Településszerkezeti Terv és HÉSZ-módosítás jóváhagyásáról döntött tehát a testület. (Kerek Tibor megjegyezte, az „akkustop” rendelkezések fontossága miatt szavaz igennel, noha nem minden részlettel ért egyet.)
Jóváhagyták az 5 háziorvos, a 2 gyermekorvos és 2 fogorvos éves beszámolóját (9 igen). Vagyis áttekintették a városi alapellátások tapasztalatait. A betegforgalom mellett pl. a szűrésekkel, megelőzéssel, szakrendelési beutalásokkal és a praxisok működésével kapcsolatos információk kerültek terítékre. Fontos feladat a prevenció és az életmód-tanácsadás, de szóba került az egyes szakorvosi vizsgálatok sajnálatos várakozási ideje is.
Elfogadták a védőnők beszámolóit is (9 igen). Fontos, hogy a körzetek felülvizsgálata folyamatban van, egy 5. körzet kialakítása is indokolt lehet. Az iskolavédőnő 972 tanuló ellátásában vett részt. A kötelező szűrés közel 500 gyermeket érintett. Figyelni kell a mozgásszervi problémákra és a túlsúly megelőzésére is. A problémák sokasága akár iskolaorvosi ellátást is indokolna.
Tudomásul vették a házi segítségnyújtás tapasztalatairól készült első átfogó dokumentumot (9 igen). 2023 októberéig ezt a szakfeladatot a Gyömrő és Környéke Társulás révén látták el. Az azóta önálló ellátást 102 lakos vette igénybe, többnyire idősek, jelentős részük 79 év feletti. A létszámhiány és helyettesítési nehézségek ellenére az ellátás folyamatos, senki nem maradt segítség nélkül. A feladatellátás éves költsége 2023-ban 5,13 M Ft, 2024-ben 32,86 M Ft, 2025-ben 32,21 M Ft, amihez saját forrásként az önkormányzat 2024-ben 13,17 M, 2025-ben 12,28 M Ft-tal járult hozzá.

Megszavazták a sportegyesületek beszámolóit is (9 igen). A Maglódi Torna Club kb. 430 sportolónak ad lehetőséget. Jelentős utánpótlást nyújt a labdarúgásban és kézilabda terén. A Tenisz Klub tagsága kb. 100 fő. Az élmezőnyben szerepelnek a megyei csapatbajnokságban. (A klub tavaszi támogatási igényéhez módosító kérelmet is benyújtott: nem többet kértek, hanem a felhasználást módosították. Erről külön döntött a testület: 9 igennel engedélyezték a korrekciót.) A Maglódi Szabadidő-, Természetjáró és Sportegyesület túrákkal, természetismereti gyermekprogramokkal, közösségi rendezvényekkel színesíti a helyi sportéletet. A beszámolók infrastrukturális fejlesztési igényeket is megjelöltek. (Herendi Tamás és Lévai Attila is megfogalmazta azt az elvárást, hogy az önkormányzat által támogatott egyesületek beszámolóit az érdemi párbeszéd érdekében e szervezetek képviselői jelenlétében kívánják a későbbiekben tárgyalni, a bizottsági ülésre ugyanis csak az MTC elnöke ment el. Szóvá tették a másik két beszámoló rövidségét is. Jenei Péter nem vett részt a bizottsági ülésen, így a testület előtt tette szóvá, hogy mennyire kevesli a maglódi sport jelentőségéhez képest ezt a tematikát az illetékes bizottság munkájában, de a sport támogatását is általában. Szerinte alulfinanszírozott a terület, pedig a sporttámogatás jó befektetés a jövőbe. Infrastrukturális fejlesztéseket és nagyobb költségvetési támogatást üdvözölne a jövő évi költségvetés tervezésekor. Kerek Tibor is megköszönte az egyesületek munkáját, illetve a sport érdekében végzett társadalmi munkát vagy alacsony bérrel honorált tevékenységet. Érintett szülőként jegyezte meg: az MTC sokat fejlődött, miközben áthelyeződött a hangsúly a munka során a mozgás szeretetére. Felülvizsgálná ő is a TC támogatását, télen pl. a teremhiány hátráltatja az egyesületet. Válaszukban Herendi Tamás és Lévai Attila elmondták, a városban található iskolai tornatermekben edzenek a kézilabdázók és a mazsorettek is. Tabányi Pált egyeztetésre hívták, hogy a reális igényeket egyeztessék a tervezés előtt, ugyanakkor helyes volt, hogy megszüntették azokat a viszonyokat, amelyek során az MTC tulajdonát a város, illetve a Projekt működtette.)
Hozzájárultak a Maglód Projekt Kft. üzleti tervének módosításához (9 igen). Atelephely költözése 2028-ra várható, így az erre tervezett idei forrás egy részét más, sürgős beruházásra fordítják. A városüzemeltetésben nélkülözhetetlen teherautó végképp elhasználódott, egy másik tehergépjármű megvásárlásáról döntött a testület a korábban elkülönített 15 M Ft-os keret egy részét felhasználva.
Beleegyeztek az önkormányzati óvodák és a bölcsőde közös kezdeményezésére pszichológus foglalkoztatásába (9 igen). Nem lehet eléggé hangsúlyozni ennek a döntésnek a jelentőségét! A gyermekek, családok és a dolgozóik támogatására (csoportos gyermekfoglalkozásokra, szülői, pedagógusi és kisgyermeknevelői konzultációkra) nyílik így főállású lehetőség, amihez évi 9,85 M Ft forrást biztosít a város. (Kiss Tamás pedig bemutatkozásképp elmondta déd-, illetve nagyszülei is maglódiak. Bár ő gyerekkora után elkerült innen, de a közelmúltban párjával visszaköltözött. Szegeden végzett, két szakvizsgát is letett időközben. Gödön egy 400 fős óvodában dolgozik, ahol évi 40-50 megkeresést kap. Szerinte a kb. 550 fős maglódi gyermeklétszámra legalább 50 családi megkeresésre lehet számítani. 3 évig iskolapszichológusként is dolgozott, de az óvoda áll közel a szívéhez.)

Kiss Tamás, a leendő óvoda- és bölcsődepszichológus, mellette Jenei Péter képviselő
Döntöttek a DPMV 2027–2036 közötti Gördülő FejlesztésiTervének elfogadásáról, amelyet az előző testületi ülés még elutasított (9 igen). A jogszabály által előírt, tervezett beruházási és felújítási feladatokat tartalmazza a dokumentum a víziközmű-szolgáltatás hosszú távú és biztonságos fenntartása érdekében. (Lévai Attila a bizottsági vitából felidézet, hogy ha a befagyasztott közüzemi díjakat felszabadítanák, abból 60-70%-os emelkedés következne. Enélkül valójában nem megoldható a biztonságos működés. A vastalanító-mangántalanító is milliárdos költség lehet, de ha meg sincs terveztetve, hiába lesz majd erre pályázat, nem indulhatunk. Kérges László emlékeztetett: a tervezés is 25-30 M Ft-os költség.)
Elhalasztották a novemberi ülésre a döntést a polgármester javaslatáról, hogy az NHB2 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. végelszámolójának ajánlata alapján a 4015 hrsz.-ú, belterületi, kivett beépítetlen területet megvásárolja a város (5 igen, 3 nem, 1 tart.). A végleges döntéshez az önkormányzati ingatlanokkal kapcsolatos koncepció elkészítésére és a város által felkért szakértő értékbecslésére van szükség.
Javaslatot tettek egy megyei kitüntetésre, amelyet a megyei önkormányzat decemberben szokott átadni (9 igen). Az utóbbi két döntés zárt ülés keretében született.
