Mészárosné Ádám Andrea 2025 decembere óta a Hétszínvirág Művészeti Óvoda igazgatója. Milyen út vezetett idáig? Vajon miért cserélte fel egy háromgyermekes anyuka a jól fizető mérnöki szakmáját egy lényegesen alulfinanszírozottabb pedagógusi hivatásra? Miért tartja fontosnak a zenei nevelést a gondjaira bízott gyermekek fejlesztésében? Miért kapott Pedagógus Oscar-díjat és Bonis Bona-díjat? Milyen a jó óvoda manapság? – ezeket is megkérdeztem riportalanyomtól.
– A hetényegyházi általános iskola elvégzése után Kecskeméten érettségiztem a Postaforgalmi Szakközépiskolában. Ezután a Győri Főiskola (később Széchenyi István Egyetem) közlekedésmérnöki karára vettek fel, ahol a vasút szakirányt választottam. A diploma megszerzése után, 2002-ben Budapestre kerültem, a BKV Zrt.-nél a metró forgalomüzemeltetési osztályán dolgoztam mint pályakezdő mérnökkisasszony. Itt ismerkedtem meg férjemmel, akivel azóta már három csodás leányzót nevelünk. Szerettem a közlekedésmérnöki munkát, és egyre szebben ívelt a karrierem.

– Akkor mégis miért váltottál szakmát?
– A lelkemben gyerekkorom óta élt a vágy egy másik hivatás iránt, és ahogy mondani szokás, a sors egyszer csak közbeszólt. Akkoriban Budapesten éltünk, ahol a társasházban lakott az Apor Vilmos Katolikus Főiskola egyik oktatója is, így többször is találkoztunk, beszélgettünk. Az egyik ilyen beszélgetés során a tanárnő azt javasolta, hogy jelentkezzek az óvodapedagógusi karra, mert ő látja bennem azokat a képességeket, amelyek szükségesek ehhez a hivatáshoz. Innen már minden ment a maga útján. 2012-ben megszereztem az óvodapedagógusi diplomát, és Maglódra költöztünk. Hamarosan lehetőségem nyílt elhelyezkedni az új szakmámban a Napsugár Óvodában, ahol 2015-ben integráló csoportban kezdtem dolgozni. Úgy éreztem, hogy végre megtaláltam azt, ami igazán boldoggá tesz, ez a gyermekek nevelése, fejlesztése. Az inspiráló környezetben szabadon szárnyalhatott a fantáziám, kreativitásom. A Csicsergő zenei tehetségműhely vezetője lettem, majd később az intézmény helyettes igazgatója is. Nagyon fontosnak tartom a gyermekek zenei nevelését, amelynek a hatása sokrétű, hozzájárul az érzékszervi fejlődéshez. Szívesen vettem részt országos pályázatokon, ahol rendszeresen sikereket értünk el.


Az első és a második diploma átvétele
– A mérnökként szerzett tudásodat hogyan kamatoztattad az óvodában és a gyermekekkel való foglalkozásokon?
– Régen több olyan mérnöki munkám volt, amely során meg kellett tanulnom az informatikai táblák, iktató rendszerek kezelését, ezt az informatikai tudást nagyon jól tudtam használni az oviban. Tíz évvel ezelőtt, amikor bekerültem a Napsugár Óvodába, azt láttam, hogy minden papíron van, a csoportnaplók, a mulasztási naplók, a jelenléti ívek, listák – mindent kézzel írtak az óvónénik. Igény szerint megtanítottam a kollégáknak, hogyan lehet ezeket a Google Drive-on elkészíteni. De nem hagytam veszni az első szakmám során szerzett tudást sem, felhasználtam a gyerekek közlekedésre nevelésében. A játékosságra és az élményszerű, megélt tudásra építek. Óvodásaimmal kulturális programokon léptünk fel: a gyermekek előadásával színesítettük az Adventi forgatagot, a Mindenki karácsonyát, a majálist. Több óvodás is, aki nagycsoportban az általam működtetett zenei tehetségműhelybe járt, a későbbiekben a Vermesy Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zenei tagozatán folytatta a tanulmányait.
– A rengeteg munkának meg is lett az eredménye, a jutalma.
– Igen, 2022-ben megkaptam az országos jelentőségű Pedagógus Oscar-díjat. Ez után kért fel a Neteducatio Kft., hogy készítsek egy akkreditált képzést. Ez 2023-ban el is készült: Közlekedj okosan! – 30 órás közlekedésbiztonsági továbbképzés óvodapedagógusok számára. Terveim között szerepel, hogy legyen Maglódon KRESZ-park a gyermekek számára, erre innovációs pályázatot is adtam be évekkel ezelőtt. A tehetségműhelyben végzett munkámért pedig 2023. május 16-án megkaptam a „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjat. A kiváló tehetségfejlesztő elismerés jelentése: „Jótól jót tanulni”. A Nemzeti Tehetség Program keretében a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző hazai és határon túli szakemberek kaphatják meg. Később a pedagógus szakvizsga keretében megszereztem az intézményvezető szakképzettséget, és a környezetem biztatására megpályáztam a Hétszínvirág Művészeti Óvoda vezetésére kiírt pályázatot, amelyet meg is nyertem. A vezetés gondolata már többször megfordult a gondolataimban, és megerősítést, biztatást is kaptam családomtól, minősítő bizottságtól, kollégáktól, igazgatómtól, úgy éreztem, itt az idő belevágni: egy számomra ismeretlen úton elindulni, tapasztalatot gyűjteni, továbbtanulni, fejlődni, kihívásoknak megfelelni és elég jó és emberséges vezetővé válni.



– Milyen a jó óvoda manapság? Mennyiben különbözik ez a művészeti óvoda egy átlagos óvodától?
– Az a jó óvoda, ahol a gyermek jól érzi magát, és úgy megy haza, hogy azt mondja: „Ma nagyon jó napom volt!”. Akkor ott az intézményben olyan események zajlanak, és olyan szakemberek veszik körbe, ami kielégíti őt érzelmileg, mozgásban, tudásban. Mivel ez egy művészeti óvoda, itt speciális tevékenységek vannak, mint például a zenés mozgásos percek, a mesefeldolgozás, a körjáték a szabadban. Művészeti galéria, évszakkoncertek, Márton-napi lámpás felvonulás, tánc világnapja, pünkösdölés színesítik az óvodai mindennapokat. A művészeti óvoda mint intézmény azért fontos, mert ebben a közegben a gyerekek jobban ki tudnak teljesedni. Mi Nagy Jenőné Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel című művészeti programja szerint működünk. Az évszakkoncertek úgy zajlanak, hogy a művészeti iskolások koncertet adnak az ovisoknak és szüleiknek. A galériamegnyitó során pedig minden negyedévben különböző alkotások kerülnek fel a galériába, ahol a csoportok énekelnek, szerepelnek. Ez egy belső, meghitt program, közös együttlét. Hiszek abban, hogy minden gyermek egyéni fejlődési úton halad, és a pedagógus feladata az, hogy ehhez a legmegfelelőbb támogatást nyújtsa.
– Manapság egyre nő a sajátos nevelési igényű (sni-s) gyermekek száma. Esetükben a művészeti nevelés különösen hatékony lehet, hiszen a komplex szociális és kognitív kompetencia fejlesztéséhez nonverbális utat biztosít.
– Igen, mindenképpen. Fontos azonban megvizsgálni, hogy az állapotuk mennyire engedi, hogy egy-egy tevékenységben részt vegyenek. Ez abszolút gyermek- és állapotfüggő. Mikrocsoportokban történik a fejlesztésük, ami különösen jó a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyerekek számára (btmn). Több csoportban is vannak nehezebben kezelhető gyermekeink, itt a családsegítő és a szülők bevonásával folyamatos esetmegbeszélés zajlik. Hiszek abban, hogy minden gyermek egyedi érték, és abban is, hogy a közösen megélt élmények, a művészetek és az elfogadó közösség képesek maradandó alapot adni a jövőhöz.
– Milyen terveid vannak?
– A Hétszínvirág Művészeti Óvoda vezetésére készülve olyan jövőképet fogalmaztam meg, amelyben a művészeti nevelés valódi tartalommal telik meg, és a gyermekek mindennapi életének természetes részévé válik. Célom, hogy egy olyan intézményt vezessek, ahol a gyermekek élményeken keresztül fejlődnek, ahol a tehetséggondozás és az esélyteremtés egyaránt hangsúlyt kap, ahol a pedagógusok szakmai fejlődése támogatott, és ahol erős, együttműködő közösség működik. Sokféle tervem van, a kollégákkal együttműködve szeretnék minden programot tovább vinni, amit szeretnének, ugyanakkor igyekszem azokat az elképzeléseket is megvalósítani a megbízatásom ideje alatt, amelyek az én szívem csücskéhez tartoznak. Ebben a zene mindenképpen benne van, kiegészítve a már működő zenei műhelyt, a Színes kotta módszerrel szeretném furulyázni tanítani a gyermekeket, ha lesz rá elég jelentkező. Ami még a szívem csücske, az a Boldogságóra program, hiszen én is Boldogságóra pedagógus is vagyok, több címet is nyertem már a korábbi években. Mivel szülői értekezleteken felmerült, hogy a gyermekek érzelmi intelligenciáját fontos lenne megtámogatni, felajánlottam, hogy ősztől szívesen tartok boldogságórákat, amelyek fejlesztik a kicsik megküzdési képességeit és önbizalmukat is. Célom a Boldog óvoda cím elnyerése a nevelőtestület több óvodapedagógusával. Az Állatbarát óvoda program is nagyon hasznos, és sok tudást ad, ez már csírájában elindult az intézményben. Terveim között szerepel az állatasszisztált terápia elindítása is sérült, nehézséggel küzdő gyermekek számára, valamint együttműködés kialakítása gyermekúszás oktatásával kapcsolatban egy közeli uszodával. Számomra a vezetés nem irányítást, hanem felelősséget és szolgálatot jelent. Hiszem, hogy egy vezető feladata nem csupán a működés biztosítása, hanem egy olyan közeg megteremtése, amelyben mindenki, gyermek és felnőtt egyaránt fejlődhet.

Andrea közlekedésmérnökből lett óvodaigazgató, díjnyertes pedagógus, tehetséggondozó, közösségépítő. De talán egyik cím sem írja le igazán azt, ami a munkájának lényege: az a képesség, hogy minden gyermekben meglássa az egyedit, és művészettel, figyelemmel, szeretettel segítsen kibontakoztatni azt. Talán ez a legnagyobb pedagógusi ajándék: nemcsak tanítani, hanem meglátni, meghallani a bizonytalan hangot, felerősíteni a tehetséget, és önmagába vetett hitet adni egy gyermeknek.
Poór Mara


Fellépés az Adventi forgatagban és a Magdala kórussal
Mészárosné Ádám Andrea a Staféta rovat következő riportalanyának Chabada-Szegedi Orsolyát javasolja.
