Két nap, három város, ezernyi közös emlék. Doroszló szakrális békéje, Zombor történelmi büszkesége és Szabadka szecessziós pompája keretezte május második hétvégéjét, ahol a múlt és a jelen összeért. De a legszebb látnivalót nem az épületek, hanem az arcok adták: a doroszlói magyar testvéreink mosolya, akikkel ott folytattuk a beszélgetést, ahol legutóbb abbahagytuk. Tartsanak velem egy rendkívüli vajdasági időutazásra, ahol a koszorúk néma tisztelete és a színházi este kacagása egyaránt helyet kapott!
Első napunk a doroszlói Szentkúthoz vezetett (fölső képünkön). Amint megérkeztünk, nemzettársaink azonnal éreztették velünk: hazaérkeztünk. Külön köszönet illeti vendéglátóinkat, akik fáradhatatlanul tettek azért, hogy minden pillanat emlékezetes maradjon: Diósi Jánost, fiát, Diósi Edét és feleségét, Diósi Edéné Kovács Izoldát, valamint Kovács Editet, Kovács Emilt és Budai Istvánt. A kegyhely után megtekintettük a doroszlói „tisztaszobát” is, ami mély bepillantást engedett őseink mindennapjaiba.
Délután Zomborba látogattunk, ahol a Városházán gyönyörködhettünk a monumentális „Zentai csata” című festményben. A városnézés azonban a tiszteletadásról is szólt. A csoport megállt Schweidel József aradi vértanú emléktáblájánál, ahol Petrovics János, a Maglódi Polgári Kör egyik alapítója, elnöke és Kérges László polgármester helyezett el koszorút. Ez a helyszín kettős jelentőséggel bír: itt található az 1956-os forradalom idején Zomborba érkező magyar menekültek befogadásának emlékhelye is. Megrendítő volt belegondolni, hogy ez a város egykor menedéket és otthont nyújtott a szabadságért menekülő nemzettársainknak. A koszorú elhelyezése így egyszerre volt tisztelgés az 1848-as hősök és az ’56-os magyarok, valamint az őket befogadó zomboriak embersége előtt.
Az estét ismét Doroszlón töltöttük, ahol a bőséges vacsorát követően a bácskertesi–kupuszinai Sturcz József Színjátszó Csoport ajándékozott meg minket fergeteges élménnyel: Jean de Létraz „Vajon kié a gyerek?” című vígjátékát adták elő, hatalmas sikert aratva.
A második napon Szabadkát fedeztük fel Dankó Dénes idegenvezető kíséretében. Megcsodáltuk a zsinagógát és a Városházát, majd ellátogattunk a „Vergődő turul” emlékműhöz. Itt az 1944–45-ös délvidéki vérengzés ártatlan magyar, horvát, német és zsidó áldozatai előtt tisztelegtünk újabb koszorúzással. Utunkat a Palicsi-tónál zártuk egy rövid pihenővel, mielőtt feltöltődve elindultunk hazafelé.
A Vergődő turul a Polgári Kör 2016-ban tett látogatásakor
Hálás szívvel köszönjük doroszlói testvéreinknek a páratlan vendégszeretetet, az utazás közbeni érdekes információkat Jákfalvi Péternek, Petrovics Erzsébetnek és Szilágyi Jánosnak, a szervezőknek pedig a méltóságteljes programokat! Ez a hétvége újra bebizonyította: bárhol is éljünk, a szívünk egy ütemre dobban.
Isten áldja a Délvidék magyarságát, mielőbbi viszontlátásra!
Lukács Mária Anikó
Fotó: Kérges László
