Akár interneten, akár hagyományos boltban vásárolunk, szinte észrevétlenül is egy jogi védőháló veszi körül a vásárlót: ez pedig nem más, mint a kellékszavatosság. Ez a jogintézmény biztosítja, hogy a vásárló ne maradjon magára egy hibás termékkel. A kellékszavatosságot a 2013. évi V. törvény, azaz a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) szabályozza, és a hétköznapi emberek védelmét szolgálja, még akkor is, ha sokszor nem is tudunk róla.
Mi is az a kellékszavatosság?
A kellékszavatosság lényegében azt jelenti, hogy az eladó szavatol – vagyis jogilag felel – azért, hogy az általa értékesített termék vagy nyújtott szolgáltatás hibátlan, és megfelel a szerződésben (vagy akár csak a termékleírásban) szereplő elvárásoknak. Ez a felelősség már a szerződés megkötésének pillanatában fennálló hibákra vonatkozik – még akkor is, ha azok csak később derülnek ki.
Egy kis példa
Tegyük fel, hogy maglódi otthonunkban interneten vásárolunk egy új mikrohullámú sütőt. A csomag megérkezik, látszólag minden rendben. Egy hét múlva viszont észrevesszük, hogy nem működik a melegítés funkció. Ekkor joggal élhetünk kellékszavatossági igényünkkel, hiszen a hiba valószínűleg már a vásárlás pillanatában is jelen volt – csak mi még nem tudtunk róla.
Milyen jogaink vannak?
A Ptk. alapján a fogyasztót egy többlépcsős igényérvényesítési lehetőség illeti meg:
- Javítás vagy csere: elsőként kérhetjük, hogy az eladó a hibás terméket javítsa meg, vagy cserélje ki. Ez a leggyakoribb és legéletszerűbb megoldás.
- Árleszállítás: ha a javítás vagy csere nem lehetséges, esetleg az eladó megtagadja, kérhetünk árleszállítást.
- Elállás: végső esetben – ha a hiba súlyos, és a korábbi megoldások nem vezetnek eredményre – elállhatunk a szerződéstől, azaz visszakérhetjük a pénzünket, és visszaadjuk a hibás árut. Fontos: jelentéktelen hiba miatt nem lehet elállni!
Mennyi ideig élhetünk ezekkel a jogokkal?
A kellékszavatossági jog nem garancia, hanem kötelező jogi előírás, amely minden adásvételre érvényes.
- Hagyományos szerződés esetén (pl. két magánszemély között): a szavatossági igény 1 évig érvényesíthető.
- Fogyasztói szerződés esetén (tehát például ha egy magánszemély vásárol a maglódi Bauhaus-ban): az igényérvényesítési határidő 2 év.
Az időszámítás mindig a termék átadásának napjától kezdődik (tehát például akkor attól az időponttól, amikor megvásároltam az adott cipőt a maglódi Auchan üzletsorán). Ingatlan esetén ez 5 év is lehet, használt terméknél pedig – külön megállapodás esetén – lehet 1 évnél rövidebb, de 1 év alatti határidő nem köthető ki érvényesen.
Kinek kell bizonyítani?
A fogyasztónak kell bizonyítania, hogy a hiba már a szerződéskötéskor fennállt. Fontos azonban: ha a hiba a vásárlást követő 6 hónapon belül jelentkezik, akkor a jogszabály vélelmezi, hogy az hiba már a vásárláskor is fennállt. Ez nagy könnyebbség a fogyasztónak, hiszen ebben az esetben az eladónak kell bizonyítania az ellenkezőjét.
Megjegyzem a fenti szabályt kiegészítette egy alacsonyabb rendű jogszabály, amely szerint „ellenkező bizonyításig vélelmezni kell, hogy az áru teljesítésének időpontjától számított egy éven belül felismert hiba már az áru teljesítésének időpontjában fennállt, kivéve, ha e vélelem az áru természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen. E bekezdés a digitális elemeket tartalmazó árura is alkalmazandó.” Tehát ha alkalmazzuk a kormányrendelet szabályait, akkor akár 1 évig nem kell semmit sem bizonyítania a fogyasztóbak hibás termék esetén.
Mire nem vonatkozik?
A kellékszavatosság nem terjed ki azokra a hibákra, amelyeket a vásárló maga okozott a használat során. Például, ha egy új laptopot költözés közben elejtünk, és betörik a kijelzője, akkor az nem szavatossági hiba, így nem várhatjuk el a kereskedőtől, hogy azt díjmentesen megjavítsa.
Összefoglalás példákkal
- 1. példa: vásárolunk egy maglódi üzletben egy okostelefont, amely 3 hét után nem tölthető. Jogosan kérhetjük a javítást vagy cserét, mert a hiba vélhetően már a vásárláskor fennállt.
- 2. példa: egy mosógép vásárlás után két hónappal zajosan működik, és nem centrifugál. A fogyasztó kérheti a javítást, és ha ez nem történik meg megfelelő időn belül, akkor élhet az árleszállítási jogával.
- 3. példa: egy új bútor asztallapja ferdén áll már az összeszereléskor. Ha az eladó nem javítja, a vevő akár el is állhat a szerződéstől, visszakérve a pénzét.
Miért fontos a kellékszavatosság?
Mert biztosítja, hogy a fogyasztó nem marad egyedül a hibás termékével. Nem kell külön fizetnie a javításért, nem kell harcolnia az igazáért – a törvény automatikusan védi őt. Ez különösen fontos a webáruházak világában, ahol a személyes kapcsolat hiánya miatt nehezebb lenne az érvényesítés.
A kellékszavatosság tehát nem extra szolgáltatás, hanem alapjog, amellyel élnünk kell – tudatos vásárlóként.
Krausz Miklós*

*A cikk szerzője dr. Krausz Miklós ügyvéd, a VirtualJog alapítója, infokommunikációs, adatvédelmi és adatbiztonsági szakjogász. Önálló ügyvédi praxisát 2018-ban indította el, és azóta több ezer webáruház számára készített Általános Szerződési Feltételeket (ÁSZF) és Adatkezelési tájékoztatókat, valamint sikeresen képviselte ügyfeleit számos internetjogi perben.
2011-ben megalapította a Net-jog.hu weboldalt, amely mára Magyarország legismertebb internetjogi blogjává vált. 2016-tól kollégáival együtt a Webshopjog.hu oldalon keresztül széles körű jogi szolgáltatásokat nyújt az e-kereskedelem szereplői számára.
2019-ben elindította a VirtualJog legaltech alkalmazást, amely korszerű, automatizált jogi megoldásokat kínál e-kereskedőknek. A szolgáltatás gyorsan népszerűvé vált, és már közel 5000 weboldal használja naprakész ÁSZF- és GDPR-megfelelőség biztosítására.
Szakmai elismerései közé tartozik a VirtualJog számára elnyert Az Év Honlapja Különdíj (2021), valamint Az Év Honlapja pályázat első helyezése (2024) az Év Technológiai Megoldása kategóriában. Lásd ehhez: https://maglodhangja.hu/2025/03/20/az-ev-honlapja-maglodrol/