Személyes történetünk kezdete kb. 2026. május elejére tehető, amikor is anyósom, Komlódiné Ilike, megkérdezte, hogy elzarándokolunk-e Maglód testvértelepüléséről, Lövétéről Csíksomlyóra? Mivel jó ötletnek tűnt, rávágtam, hogy menjünk. De akkor még nem tudtam, mire vállalkozom.
Eljött a nagy nap: reggel 8 óra körül indultunk útnak. Csatlakozott hozzánk a kisebbik lányom, Virág, a fiam, Botond és az unokatesó, Regina. Románia területén le kellett küzdenünk két torlódást is, de végül, Istennek hála, sikeresen megérkeztünk a megadott címre, ahol már várt ránk segítőivel Mihály Dénes, Lövéte polgármestere. Nagyon kedvesek és vendégszeretőek voltak, és finom vacsorával fogadtak. A vacsora után megkóstolhattuk a helyi és megyei nevezetességeket (pálinka és sör).
Másnap, a nagyon finom reggeli elfogyasztása után, ½ 8-kor a helyi önkéntes tűzoltóság szertárához vezetett az utunk (Erdélyben minden településen van önkéntes tűzoltóság!). Itt leraktuk a csomagokat, amelyeket traktorokkal elvittek az éjszakai szálláshoz. Ezt követően mentünk a gyülekezési helyre, ½ 9-re, a város katolikus templomához, ahol Német Mihály maglódi evangélikus lelkész megáldott minket, és kezdetét vette a zarándoklatunk.
Vidáman, kacarászva indultunk a 8-10%-os emelkedőnek. Mindannyiunk szíve, akik első alkalommal vettünk részt a zarándoklaton, várakozással volt tele. Első állomásunk az emelkedő tetején egy útszéli keresztnél volt, ahol Kostyák Attila vezetésével imádkoztunk és énekeltünk. A kereszt nevezetessége, hogy a „testvére”, a lövéteiek ajándékaként Maglódon a világháborús emlékműnél áll.
Innen az utunk lefelé vezetett, és 10 órára meg is érkeztünk az Asszonybosszantó Csárdához. Annak idején itt, három út kereszteződésénél mentek fel a férfiak az erdőbe fáért, de sajnos így nem mindenki jutott fel, és ha a ló az ittas utassal és üres szekérrel tért haza, az asszonyok nagyon bosszankodtak – ez a hely elnevezésének (egyik) története. Itt egy hosszabb pihenőt tartottunk. Ez a településrész még mindig Lövéte, bár régebben itt inkább nyaralók és hétvégi házak voltak, de az aszfaltozásnak hála, mára már benépesedett, és sok az állandó lakója. Délben tartottuk a következő pihenőt a fák hűvösében egy a helyiek által borvíznek nevezett forrásnál (ami enyhén szénsavas, kicsit kénes-vasas utóízzel). A forrás környékén lepusztult házakat láttunk, mert itt egy üdülőtábor volt fénykorában. A forrás fölé viszont építettek egy fából készült szaletlit is.
A táj gyönyörű. A forrástól tovább indultunk, és meg-megálltunk, hogy a szétszakadt mezőnyt összevárjuk. 13:30-kor értünk a Jajgató aljára. A név eleinte nagyon viccesnek tűnt, de 14:45-re, mire felértünk, már mindent értettünk!
Erdei sétánk végén egy nagy tisztáson találtuk magunkat, amelynek szélén egy esztena (pásztorszállás) állt. 15:20-ra már oda is „vergődött” a csapat nagy része. Itt a fogadtatás kevésbé indult szívélyesen – a pásztorkutyák részéről. De, miután a gazda előkerült, persze megnyugodtak, és beletörődtek az ottlétünkbe. A pásztor házaspártól finom friss juhsajtot és ordát kaptunk, melyet a kislányom, Virág és az unokatesója, Regina osztott szét a megfáradt zarándokok között. A rövid pihenő után 16 órára érkeztünk meg a Lövéte közigazgatási határában már felállított sátorhoz, ahol az éjszakát töltöttük. A társaság egy része lepihent, mert az aznapi utunk nagy részét felfelé tettük meg kb. 400 m szintkülönbséget leküzdve.
A délután hátralevő részében kaptunk finom meleg ételt (babgulyást), jó és vidám társaságot is. A fiatalok legnagyobb örömére csatlakozott hozzánk a pásztor házaspár fia is a lovával, így nyereg nélkül, szabadon lehetett lovagolni. Előkerült egy karikás ostor is, amit szintén ki lehetett próbálni. Én ugyan felsültem, de a család becsületét Botond derekasan megvédte, mert mindkét kezével csattintotta az ostort.
Mikor beesteledett, tábortüzet gyújtottak, és aki tudott, énekelt. Az éjszaka pedig olyan gyorsan közlekedett a levegő, hogy a sátrunk egy különálló részét le is bontotta. Nagyon kellemes volt, hogy a kapott katonai hálózsákokban a hideg nem társult mellénk. A rövidre szabott éjszaka alatt a gyerekeket óvtuk a ferde talajon nehezen közlekedő társainktól. Ezen a napon kb.18 km-t gyalogoltunk.
A búcsú napján hajnali 4–4:15 között volt az ébresztő. A még parázsló tűz körül imádkoztunk, és indultunk tovább. A csomagjainkat traktorokkal vitték vissza a tűzoltóságra. Egy rövid emelkedőt követően erős lejtmenetbe kezdtünk. A lejtő alján egy erdész várt meg minket, és egy medve első és hátsó lábnyomát mutatta meg. A medve épp arra ment, amerről mi jöttünk, de szerencsére volt köztünk időeltolódás. Szép és megindító pillanatokat éltünk át a napfelkeltében, az erdő illatát érezve és hangjait hallgatva. Beleborzong az ember, hogy Isten milyen csodákat teremtett, és mennyire elnyomja ezeket a városok zaja – itt pedig cunamiként ömlik ránk.
A reggeli bemelegítést követően ismét aszfaltos úton mentünk, nyakunkban Székelyudvarhely 850 fős zarándokcsapatával (mi 80-an voltunk). Ők végig énekelve, szintén gyalog jöttek. Reggel 7 óra tájban megérkeztünk egy útszéli vendéglőhöz, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Csíki-medencére. Előttünk volt a cél, amelytől azonban még jónéhány km választott el. Az utunkat a helyi rendőrség biztosította. Csíkszeredára beérve még megálltunk egy rövid frissítőre, nem fogjátok elhinni: egy borvízforrásnál. Itt zarándokcsoportunk vezetője, Lövéte előző polgármestere, Lázár Zoltán ismertette a taktikát a hazafelé útra, és folytattuk az utunkat fel a Nyeregbe. Mi, Virággal, kicsit szétnéztünk a búcsú forgatagában, ahol találkoztunk Kérges László polgármesterrel és Német Mihály evangélikus lelkésszel. Néhány mondatban megbeszéltük, hol is vannak fent a Nyeregben a lövéteiek, és mindenki ment a maga dolgára.
A szentmisét dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök mutatta be, és Marton Zsolt váci megyés püspök celebrálta, aki maglódi származású. Külön öröm és megtiszteltetés volt így részt venni egy ilyen szent helyen a szentmisén. A Kis- és a Nagysomlyó-hegy közti nyereg és a Hármashalom-oltár körül egy gombostűt sem lehetett leejteni. Az erdélyi településeknek már megszokott helyük van fent a nyeregben. Természetesen szívesen látnak mindenkit, de a következő búcsú alkalmával ezek a települések zarándokai ugyanoda fognak visszatérni. Így mi Lövétével együtt voltunk szinte teljesen szemben a hármasoltárral. Jó volt látni, ahogy Lövéte és Maglód jelenlegi és korábbi vezetői egy csokorban ülve hallgatták a szentmisét.
Mivel mindenki alaposan elfáradt az aznapi kb. 20 km gyaloglásban, a mise után vendéglátóink buszokat szerveztek, hogy mindenki visszajusson a településre. A csomagokkal ismét felszerelkezve még néhány lépést kellett megtenni a szállásig, de azt éreztem, hogy ehhez minden erőmet össze kell szednem. A kellemes fürdést vacsora követte a helyi és megyei nevezetességek bemutatásával – és ringatás nélkül elaludtunk.
Másnap reggeli után Ilikével elmentünk a templomba, ahol legnagyobb meglepetésemre az idős plébános, Tamás József bemutatta a helyieknek Német Mihály maglódi evangélikus lelkészt, aki a prédikációt tartotta. A mise után indultunk haza, ahol már családjaink nagyon vártak bennünket.
Fantasztikus emberekkel ismerkedtünk meg és fantasztikus élményekkel gazdagabban tértünk haza. És bármikor újra megtenném ezt a „sétát” Istennel a somlyói nyeregbe. – Köszönöm Mama!
Szénási Viktor
Fotók: www.facebook.com/laszlo.kerges
