Kiemelkedő hangulatban, sok mosollyal és megható pillanatokkal telt a II. maglódi arató nap [június 27-én]. A nagy nyári hőség sem szegte kedvét sem az aratóknak, sem a vendégeknek, akik együtt ünnepelték a munka becsületét, hagyományainkat és a közösség erejét.
A rendezvény reggel ünnepélyes megnyitóval kezdődött, ahol Vaskó József köszöntötte a vendégeket. Marton Botond kalotaszegi legényest táncolt, Vaskó Ambrus Bódás János „Új kenyér” című versét szavalta, majd dr. Lengyel Zsolt főtisztelendő katolikus plébános megáldotta az aratókat, a termést és az egész rendezvényt, kérve Isten áldását a közösségre és a jelenlévőkre. Ezt követően az aratócsapatok bemutatták a hagyományos kaszálás és aratás fortélyait, miközben a látogatók megismerhették a kasza fenését, a kévekötést és a régi aratási munkafolyamatokat.


A gyermekek számára egész nap változatos programokkal készültünk. Kipróbálhatták a búza cséplését, kézműves foglalkozásokon kukoricacsuhé babákat és szalmadíszeket készítettek, valamint nagy lelkesedéssel teljesítették a QR-kódos kvízjáték hat állomását. Az érdekes feladatok megoldása után minden résztvevő ajándékot és emléklapot vehetett át. A jól végzett munka után ízletes gulyáslevessel és hagyományos kapusznyikával csillapítottuk éhségünket, a hangulatról pedig a Szomszédnéni Produkciós Iroda gondoskodott. A fergeteges előadás hamar meghódította a közönséget.







A rendkívüli hőség miatt egy rövid pihenőt követően került sor az ünnepélyes zárásra, amelynek keretében emléklappal mondtunk köszönetet a kaszálóknak, az önkéntes segítőknek és mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. A kora esti ünnepi műsort dr. Óbert György „Magyar vagy” című saját versével nyitotta meg, majd a Mendei Hagyományőrző Népi Együttes lendületes fellépése varázsolta igazi ünnepi hangulatba a délutánt. Az est egyik legmeghatóbb pillanata Hadady Benjámin saját verse volt. A Kárpátaljáról származó fiatal személyes történetén keresztül osztotta meg velünk azt a fájdalmat, amelyet az jelent számára, hogy a háború miatt édesapját évek óta nem láthatta. Őszinte, mély érzéseket közvetítő előadása mindenkit megérintett. Ezt követően Gál Valéria, aki szintén Kárpátaljáról érkezett, megható szavakkal mondott köszönetet a rendezvényért, majd a „Régi magyar áldást” mondta el. Az esti programot az Ezüsthang Férfikórus tette teljessé: a vidám dalok a nap méltó lezárását adták.


A II. Maglódi arató nap ismét bebizonyította, hogy az aratás ma már nem csupán a betakarítás ünnepe, hanem a közösség, a hagyományőrzés és a nemzeti összetartozás ünnepe is. Külön öröm volt számunkra, hogy határon túli magyar testvéreink is elfogadták meghívásunkat. Együtt ünnepelhettük mindazt, ami összeköt bennünket: közös múltunkat, hagyományainkat és magyarságunkat. Köszönjük minden résztvevőnek, fellépőnek, önkéntesnek, támogatónak és vendégünknek, hogy hozzájárult ahhoz, hogy a II. maglódi arató nap valóban a találkozások, a régi barátságok megújításának és az aratás örömének felejthetetlen ünnepe lehessen!
Találkozzunk jövőre a III. maglódi arató napon!

Szöveg: Vaskó József
Fotó: Feje Katalin
