Növekvő elvonás, alulfinanszírozás, kiadásracionalizálás, óvatos tervezés

A képviselő-testület január 27-ei ülésén 7 igen, 1 tartózkodás és 1 nem szavazat mellett elfogadta a város életét leginkább befolyásoló, költségvetésről szóló rendeletét.

Aki nem szavazta meg a költségvetést, az valójában nem járult hozzá a városi intézmények (bölcsőde, óvodák stb.) működtetésének biztosításához sem. És aki nem szavazta meg, milyen alapon vár el bármilyen költségvetési támogatást, finanszírozást jövőbeli javaslataihoz, kéréseihez? A pénzügyi bizottság tagjai és a felszólalók mindegyike ugyanakkor méltatta a költségvetést és az összeállítását végzők munkáját, külön is az irodavezetőét. Az egyetlen kritikai megjegyzés a hivatal létszámnövekedését vélte „picit sok”-nak. Akadt azonban olyan is, aki (mint legtöbbször) most is csak a közösségi oldalán és utólag fejezte ki lesújtó véleményét.

A 2025-ben követett metódus a többség szerint hatékony volt: az alacsony szinten tervezett bevételek túlteljesítése lehetőséget teremtett rá, hogy az év során a kiadásokat teljeskörűen kifizessék, és többletkiadások is megvalósuljanak. A többlet fedezetet biztosít 2026 első 3 hónapjának működésére is.

Az jelentős emelkedés látható a béreknél és azok járulékánál. A Városháza dolgozói szakmailag felkészült köztisztviselők, akik a döntéselőkészítésben és a végrehajtásában egyaránt hatékonyan vesznek részt. A hivatal bértömegének növekedését az állam által tavaly július 1-jével és idén január 1-jével előírt, összesen 32,25%-os béremelés, illetve a létszámbővítés okozza.

Az intézményi és egyéb önkormányzati dolgozók esetében a bérek egy részét az állam finanszírozza, de a munkavállalók hosszú távú helyben tartása érdekében szükséges saját forrás is. Ide 14 konyhai munkatárs, 1-1 fő mezőőr és informatikus; a háziorvosi alapellátásban foglalkoztatott 2 fő; az iskolai védőnő és a házi segítségnyújtásban dolgozó 5 fő tartozik.

A dologi kiadások racionalizálásának köszönhető, hogy a 2025-ben elért számottevő megtakarítás nyomán mindössze 1%-os növekedést szükséges idén tervezni.

A tavaly felülvizsgált és megemelt jövedelmi jogosultsági határok alapján bízunk abban, hogy szociális kiadások sorában a költségvetési keretet a teljes mértékben felhasználhatjuk.

A működési célú kiadások körében a két önkormányzati tulajdonú kft. költségtervét már decemberben elfogadta a testület. Ide tartozik azonban az is, hogy a „szolidaritási hozzájárulás” az előzőekhez képest jelentősen emelkedett: 2026-ban 267 M Ft lesz.

Némileg ezzel párhuzamosan az állami támogatások úgy alakulnak, hogy a jelentős bérnövekedés és többletelvonás ellenére a 2025. és 2026. évi terv közötti különbség mintegy +215 M Ft lesz.

A bevételi oldalon is az óvatos tervezési gyakorlatot követjük. Az iparűzési adót a tavaly ténylegesen befolyt összeggel tervezzük, hiszen az ezen felüli többletet a kormányzati intézkedések elvonják.

Az intézményi működési bevételek előirányzatát a várható infláció mértékével emeltük, hiszen új adónemet nem vezettünk be.

Az állami feladatfinanszírozás jelentősebb növekedése címkézett forrás, amelyet kizárólag a kötelező önkormányzati feladatokra használhatunk fel, miközben azok költségeit sem fedezi teljesen. Pl. a bölcsődében a bérkeret járulékokkal együtt 235 M Ft, ehhez 152 M Ft az állami juttatás. Az óvodák bérkerete 820 M Ft, ehhez 621 M az állami keret. A pedagógusok és a pedagógiai végzettséggel nem rendelkező munkavállalók is részesülnek Maglód-pótlékban. Nagyon fontos számunkra ez a gyermekek egészséges fejlődését szolgáló közel 50 M Ft-nyi pótlék, hiszen ez hosszú távon közösségi szinten is „megtérül”.

A gyermekétkeztetés állami „támogatása” szintén jelentősen elmarad a tényleges költségtől: míg a már díjemeléssel számolt dologi kiadás 264,7 M Ft, ehhez 136,5 M Ft a „norma”. Bár a konyhások bértömegét kitevő ~90 M Ft egy részét az étkezési térítési díjak fedezik (utóbbi 170 M Ft), de közel 50 M Ft saját forrást szükséges az biztosítanunk a gyermekétkeztetés finanszírozásához.

Jelentős eredmény, hogy a 2026-ra tervezett beruházási keret az előző évi duplája. A célunk az, hogy a megítélt többlettámogatásokat majd szintén beruházási célokra fordítsuk. 100 M Ft-ot tervezünk városfejlesztésre, ezen belül a legnagyobb tétel a járdaépítés. De forgalomtervezésre, buszmegálló-felújításra, támfalépítésre, tájépítészeti- és egyéb terveztetésre, közösségi költségvetésre, közvilágítás- és játszótérfejlesztésre is gondolunk. 15 M Ft az intézményi célfelújítás kerete (fedett kerékpártároló, lábazatszigetelés, kertfelújítás, fűtési rendszer korszerűsítés, belső felújítások). Összesen 60 M Ft-ot terveztünk intézményi felújításra, karbantartásra és eszközbeszerzésre.

60 M Ft a Versenyképes Járások Program megítélt támogatása: az év végéig elkészül a térfigyelő kamerarendszer és a sebességmérők telepítése.

Költségvetési gazdálkodásunk eredményességét összességében az alábbi táblázat jellemzi:

Elvonások és megtakarítások 2024–25-ben

 20242025Növekmény
Kormányzati elvonás (Ft)116 992 589307 899 488190 906 899
Pénzmaradvány (Ft)265 765 168369 666 177103 901 009

A 2025–26. évi kiadások és bevételek

Beruházási, felújítási és karbantartási tervek 2026-ban

Címlapfotó: Török Barnabás

A teljes testületi összefoglaló itt olvasható: https://maglodhangja.hu/2026/01/30/soron-kivul

A testületi ülés videója itt látható: https://www.youtube.com/watch?v=hMpPvuu3Nps

A vonatkozó előterjesztés (a többi napirenden lévővel együtt) itt olvasható: https://maglod.hu/?oldal=1073&menu=1458

A Szervezeti és Működési Szabályzat módosításáról szóló összefoglaló itt található:

Háromrészes költségvetési videónk: https://www.facebook.com/reel/1372951224066017, https://www.facebook.com/reel/1633849627796628, https://www.facebook.com/reel/1393871455531885