A Kék Maglód Egyesület tagjai nemrégiben Észak-Borsodba látogattak, hogy dr. Gyulai Iván ökológus szuhafői birtokán, valamint Gömörszőlős mintatelepülésén tanulmányozzák a fenntartható, természetközeli életmódot és a múlt értékeinek megőrzését. Az alábbiakban az utazás résztvevőinek közös élménybeszámolóját közöljük.
Vannak utazások, amelyek nemcsak új helyekre, hanem új nézőpontokhoz is elvezetnek bennünket. Így jártunk mi is, amikor Észak-Borsod felé vettük az irányt, hogy közelebbről is megismerjük a fenntartható, természetközeli életfelfogást.


Szuhafő: egy életforma a természet ölelésében
Utunk első, lenyűgöző állomása Szuhafő volt, ahol dr. Gyulai Iván ökológust látogattuk meg a saját kis birtokán. Itt nem csupán egy kertet láttunk, hanem egy teljes, mély életfilozófiát tapasztalhattunk meg testközelből. Megtudtuk, hogy Iván több mint 30 évvel ezelőtt szeretett bele ebbe a varázslatos tájba, és akkor vásárolta meg a birtokát. Egészen lenyűgöző volt látni azt az elhivatottságot, amivel ezen a területen dolgozik. Egyedül látja el a lovakat, és egymaga műveli a hatalmas, burjánzó kertet is.
Hegedűs József borsodiként régóta nem járt erre, és mint mesélte, voltak előítéletei a vidékről: „Már az odaúton azt tapasztaltam, hogy nemcsak a természet szépsége miatt kiemelkedő a környék, hanem a lakott környezet is regenerálódik a bányászati évtizedek és az azt követő visszaesés után. A településen megszállt a nyugalom. Az Iván kertje melletti bálákon ülve csak a csendet hallgattam” – idézte fel a megérkezés pillanatait.
A gazdag „rendetlenség” és a természet logikája
Mindannyian ismertük már Iván munkásságát, de testközelből látni a birodalmát egészen más élmény volt. Rá kellett ébrednünk, hogy a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, ha a saját, sokszor téves szépérzékünket és kontrollvágyunkat akarjuk ráerőltetni a környezetünkre.
Dr. Fazekas Anikó szerint a kert kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy a természet nem szorul folyton a segítségünkre: „Legfeljebb arra van szüksége, hogy végre ne akadályozzuk, hanem figyeljünk rá, megértsük és hagyjuk működni. Iván kertjében az idei hőség ellenére is minden üde és zöld, pedig a locsolókanna korántsem játszik főszerepet a kertészkedésben.” Simon Barbara ugyanezt a megerősítést vitte magával: „A természet szemlélete megtanít arra, hogyan bánjunk vele. Mi csak megfigyelők és támogatók vagyunk. A lényeg a jó talaj, amivel foglalkoznunk kell, a többi történik magától.”
Berényi Margit egyenesen a kertművelés fogalmának sürgős újrafogalmazására hívta fel a figyelmet, kiemelve a „gazdag rendetlenség szeretetteli támogatását, amely alapos megfigyelésen és ismereten alapul.”

Praktikák és az elfeledett kincsek
Ivánból csak úgy áradt a tudás és a tapasztalat, a birtok minden szeglete egy-egy gyakorlati lecke volt. Megtudtuk tőle, hogyan használható fel a csapadék és a lovak felesleges vize a vetemény táplálására, és pontosan hová kerüljenek a vízigényes növények.
Barbara számára a faültetés módszere volt az egyik legmeghatározóbb konkrétum: „Egy 1 köbméteres, négyzetes gödörbe ültetünk, amit kétszer jól feltöltünk vízzel az ültetés előtt, de utána már nem öntözzük, hogy a fa gyökere lefelé keresse a vizet. A lejtőn sávosan felrakott széna pedig helyben komposztálódik és megtartja a vizet.”
Margit a talajtáplálás kétoldalú titkát jegyezte meg: az 1/2-1/2 arányú szén- és nitrogénalapú érlelt komposzt terítését, valamint a növénytársulások gyökerei által bejuttatott anyagok erejét. Emellett lenyűgözött minket az ősi, ellenálló és sokszínű növények kavalkádja. Olyan elfeledett vagy különleges kincsekből kaptunk ízelítőt és felhasználási ötleteket, mint a jamgyökér, a kibédi barna uborka, a sétáló hagyma, az aszalt vadkörte, a belgrádi magtalan szőlő, a sóvári alma, a colacserje, az arabika körte vagy a házi berkenye.
A nap folyamán mindannyian egyetértettünk abban, hogy a helyszín varázsát maga az ember tette teljessé. Ahogy Anikó megfogalmazta: „Gyulai Iván titkát nehéz megfejteni: talán a hatalmas tudás, a remek humor és a természetesség teszi ennyire magával ragadóvá. A jelenlétében az ember észrevétlenül kíváncsibbá válik, és úgy érzi, még sokáig maradna vele beszélgetni a kertben.”

Gömörszőlősre jellemző a vendégszeretet és a múlt tisztelete
A szuhafői élmények után átmentünk Gömörszőlősre, amely egy csodálatos, megújult ökofalu, ahol a hagyományőrzés és a fenntartható életmód találkozik. A helyi vendégházban láttak vendégül bennünket egy igazán finom, tartalmas ebéddel. Miután új erőre kaptunk, elindultunk felfedezni a falu kulturális értékeit.
Először a csodálatos református templomba látogattunk el, amelynek festett kazettás mennyezete egyedülálló értéket képvisel. Ezt követően a faluházban merültünk el a múlt emlékeiben, ahol megtekintettük a régi paraszti életmód relikviáit. Felkerestük a nagy költőnket bemutató Tompa Mihály Emlékházat és egy helyi kiállítást is. Rendkívül jó és felemelő érzés volt látni, hogy ez a település mekkora megbecsüléssel karolja fel, óvja és élteti tovább a múltat. A gyönyörűen faragott, tornácos parasztházak között sétálva mindannyian megéreztük a hagyományok erejét.

Hálásak vagyunk a lehetőségért, a megszerzett tudásért és a fantasztikus társaságért. Ebből a régióból nemcsak emlékekkel tértünk haza, hanem azzal az elhatározással is, hogy a saját életünkben is kevesebb romboló beavatkozással, a múlt értékei és a természet felé pedig sokkal nagyobb alázattal fordulunk majd.
Köszönjük Szűcs Józsefnek, hogy az utazásunk során lelkiismeretes, profi sofőr volt!
Poór Mara


